Nyitókép: Pixabay.com

Kanadában és az Egyesült Államokban is megtalálható a magyar szaloncukor

Infostart / InfoRádió
2018. december 4. 18:31
3500 tonna szaloncukor fogy évente, ennek piaci értéke mintegy 6 milliárd forint - Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke az InfoRádióval közölte: a szinte kizárólag Magyarországon készülő édességből a tengerentúlra is jut.

Egy évben Magyarország 3500 tonna szaloncukrot vásárol és vélhetően el is fogyaszt. Az adat - mint Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetsége elnöke az InfoRádiónak elmondta - összecseng azokkal a kutatásokkal, amelyek szerint egy-egy háztartásra egy-egy kilogramm jut ebből az édességfajtából.

"A fogyasztók jelentős része körülbelül 2000 forintos kilónkénti áron vásárolná meg a szaloncukrot"

- folytatta Sánta, elárulva még, hogy

Mikulásra 4 milliárd forintot, a karácsonyi szaloncukorra további 6,5 milliárdnyit költenek a magyarok.

Árnövekedés Sánta véleménye szerint nincsen, az értékesítés viszont javul, a portfólió ugyanis folyamatosan megy a jobb minőségű termékek irányába.

"Értelemszerűen egy olcsó bevonómasszából készült termék súlya a fogyasztói kosárban kisebb, miközben 10 százalékkal több az a pénz, amit az emberek szaloncukorért fizettek" - vont mérleget.

Mint elújságolta, az utóbbi öt évben igen megugrott a hazai édesipari cégek száma,

a korábbi 210 után ma már 260 vállalat él meg a piacon,

de természetesen nem mindenki gyárt szaloncukrot, de egyre többen vágnak bele, mert minőségi átalakulás van.

Kanadában és az Egyesült Államokban is megtalálható a magyar szaloncukor.

Az édességgyártás árbevétele a NAV adatai alapján tavaly több mint 205 milliárd forint, míg az export mintegy 108 milliárd. A legnagyobb szaloncukorgyártó vállalkozások árbevétele együttesen meghaladja a 30 milliárd forintot. A KSH adatai szerint

az egy főre jutó élelmiszer-kiadás havi nagysága tavaly 20 563 forint volt, ebből 1382 forintot fordítottak cukorra, édességre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Úszunk a szaloncukorban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást