Nyitókép: wikipedia

Csípős hír jött az egyik jellegzetes magyar növény áráról

Infostart
2018. november 5. 14:30
A múlt évinek most több mint duplája a torma ára, az első osztályú gyökér kilójáért 500 forintot adnak a felvásárlók.

Ahhoz, hogy eddig soha nem látott magasságokban jár az Érmellék világhírű fűszernövényének ára, több tényező is közrejátszott, ugyanakkor magában hordozza a következő évek ár-mélyrepülés esélyét is - írja a haon.hu.

A portálnak a termelők úgy nyilatkoztak, hogy az időjárás miatt jelentősen kisebb a termés, mert az átázott földeken egy hónapos késéssel lehetett kezdeni a dugványozást, aztán a hirtelen jött meleg miatt a növények szinte „megfőttek” a nedves földben. Öntözés nélkül alig-alig lett volna termés.

A térségben az elmúlt években folyamatosan erodálódott a torma termesztésére bevont terület nagysága is, és egyre idősebb a tormával foglalkozók köre, többen felhagynak a termeléssel. Az előző években alacsony volt a felvásárlási ár, ugyanakkor a napszámosok mind jobban megkérik a napi bért, elérte a 700 forint/órát is. A másik két nagy tormatermelő országban, Ukrajnában és Lengyelországban is aszály volt, ami ugyancsak árfelhajtó erővel bírt.

Az 500 forintos elsőosztályú, a 400-as másodosztályú, a 300-as harmadosztályú és a 150-es negyedosztályú ár azonban a termelők szerint túl magas, várhatóan jövőre is ilyen lesz még, de az árszint olyan, mint a hullámvasút.

Az Érmellék klímája az egyik oka annak, hogy a világon még közelítőleg sem tudnak olyan kiváló aromájú, beltartalmú tormát termeszteni, mint Bagamér környékén. A talaj összetétele, ásványi összetétele egyedi.