Fuvarszervező cégbe vásárolta be magát a KMVA

Infostart / MTI
2018. október 16. 14:37
Mintegy 43 százalék tulajdonrészt szerzett 350 millió forintos tőkeemeléssel a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap (KMVA) a fuvarszervezéssel foglalkozó Euro Dori Transport Kft.-ben (EDT Kft.).

A tőkebefektetés a vállalat növekedési stratégiáját segíti, azt szakaszosan, több részletben fizetik be és folyamatosan figyelemmel kísérik annak felhasználását - írták. A tőkeemelésről szóló megállapodás értelmében az alapító tulajdonosnak 2024 után módjában áll visszavásárolni a KMVA által megszerzett tulajdoni hányadot.

Az EDT Kft. tulajdonos ügyvezetője Portik Gabriella húsz éve foglalkozik nemzetközi fuvarszervezéssel Erdélyben, Magyarországi cégét 2015-ben alapította, Szigetszentmiklóson logisztikai központot hozott létre. A cég összegyűjti a piacról a nagy vevőktől származó szállítmányozási megbízásokat, az erdélyi kis fuvarozó cégek az EDT KOMPOZIT rendszerének segítségével olyan megbízásokhoz juthatnak, amelyeket önállóan nem lennének képesek elnyerni.

Az EDT Kft. törekszik arra, hogy két éven belül a 100 legnagyobb magyar fuvarozó társaság közé kerüljön, az árbevételt három éven belül 3-4 milliárd forintra növelje.

A magyar kis- és középvállalkozások határon átívelő gazdasági tevékenységét elősegítő KMVA program létrehozásáról a kormány 2016-ban döntött, tevékenységét 2017 végén kezdte meg, összesen 20 milliárd forintot fektethet be. A befektetést kezdeményezheti magyar vagy Magyarországgal határos hét ország - Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia - bejegyzett vállalkozása. A tőkebefektetés valamennyi esetben magyarországi gazdasági társaságban valósul meg.

Az alap elsősorban a nemzetstratégiai és régiós gazdaságépítési célok előmozdításában érdekelt. A fejlesztésekre kínált befektetésének maximuma 480 millió forint, jellemzően 4-5 éves időtávra, az általa megszerzett tulajdonrész nagysága 10-49 százalék között lehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kárpát-medencei Tőkealap - Csuhaj V. Imre, a Széchényi Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást