Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

A héten jön az adócsomag: négymilliós könnyítés

Infostart
2018. október 16. 13:12
Januártól 8 helyett 12 millió forint lesz az alanyi áfamentesség határa.

A héten elkészül az őszi adócsomag - mondta az mfor-nak Varga Mihály pénzügyminiszter. A csomag része lesz az alanyi áfamentesség 12 millió forintra emelése.

A parlament nyáron elfogadta a 2019-es évi adószabályokat, de ősszel még sort kell keríteni kiigazításokra, mert az uniós jognak való megfelelés miatt van szükség egy újabb adómódosításra.

Ebbe a körbe illeszkedik az alanyi áfamentesség határának változása is. Az Európai Bizottság a jelenleg 8 milliós határ emelésére vonatkozó deregulációs kérelmet támogatta, elkészült a tanácsi határozat is, már csak a magyar parlamenti megerősítés hiányzik. Varga Mihál most megerősítette, hogy ez a módosítás is része lesz a hamarosan a parlament elé kerülő csomagnak.

Ez sok száz ezer vállalkozásnak bővíti a bevételi lehetőségeit, azoknak, akiket eddig az áfaalanyisággal járó adminisztráció tántorított el attól, hogy 8 millió fölé engedjék a bevételeiket.