Nyitókép: pixabay

Hullámvasúton a nyersolaj ára

InfoRádió
2018. október 11. 17:43
Hosszú dráguló szakasz után a hét közepén jelentősen esett a kőolaj árfolyama, és a folytatás is változatosnak ígérkezik.

A keddi nap végére a kőolaj piacán irányadó brent már a 85 dolláros hordónkénti árhoz közelített, ám ezután fordulat következett be, szerdán esni kezdett az ár, csütörtökre pedig kéthetes mélypontot jelentő, hordónkénti 82 dollárra zuhant a nyersanyag jegyzési ára.

A Portfolio elemzése szerint az általánosan borus befektetői hangolaton túl az esést az is okozhatta, hogy Amerikában a várt 7,5 millió helyett majdnem tízmillió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartaléka, ami a kínálati bőség miatt nyomhatja le az árakat.

British Petrol vezérigazgatója szerint extrém ingadozásra kell felkészülni az olaj árfolyamában,

egy hete az Erste Bank olaj-és gázopari elemzője is az olajár ingadozását valószínűsítette. Pletser Tamás szerint a megnövekedett kínálat miatt az ár csökken majd, és 2019-ben a 2018-ashoz hasonló, 75-80 dollár körüli brent lesz az átlag. Mindeközben az elemző szerint elképzelhető, hogy az év végéhez közelítve az árak akár a hordónkénti 90 dollárt is elérik.

A kőlajjal együtt mozgó üzemanyagárak legutóbb szerdán változtak Magyarországon, amikor a legnagyobb hazai forgalmazó, a Mol bruttó 8 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin ára nem változott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olajár ingadozások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást