Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Minden kiderülhet a munkahelyi kockázatokról

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2018. szeptember 14. 18:16
Nem munkakörök, hanem munkafeltételek alapján kategorizálnák az érdekképviseletek azt, hogy mekkora mértékben van egy dolgozó fizikai vagy pszichikai kockázatnak kitéve munkavégzés közben - mondta az InfoRádiónak a LIGA szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda hozzátette: a javaslatról a versenyszféra konzultációs fórumán szeptember közepén egyeztetnek.

A LIGA Szakszervezetek azt javasolja, hogy induljon el a munkahelyek kockázatértékelése.

Mészáros Melinda elnök kifejtette: arra tettek javaslatot, hogy néhány munkáltatónál pilot eljárás keretében indítsák el az értékeléseket. Jelenleg ugyanis nem lehet megmondani, hogy hány munkahely lehet érintett a korábbi rendszer után, hol vannak kockázatnak kitéve a dolgozók.

A rendszerváltás körül kellett volna frissíteni az erre vonatkozó jegyzéket. Az még a klasszikus nehéziparra épült, ám éppen ezek a munkakörök tűntek el – emelte ki.

A tervezett rendszerben az azonos munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók között is különbséget lehetne tenni.

Eltérő feltételek lehetnek ugyanis abban, hogy mennyire korszerű körülmények között dolgoznak a munkavállalók, így például egy raktárban targoncával, számítógéppel működtetett rendszerek révén vagy fizikai erővel mozgatnak meg tárgyakat – közölte.

Az elnök szerint a fizikai és pszichikai kockázati tényezők teljes spektrumát vizsgálhatja a kockázatértékelés során a foglalkozás-egészségügyi szakemberek csoportja, nemzetközi mintákat is alapul véve.

Hangsúlyozta: a szakmai protokollt elfogadta a munkaadói és munkavállalói oldal a bizottsági ülésen, az eljárás el is indulhatna, de vita van arról, hogy ha a munkahelyek minősítést nyernek, akkor az azt követően az ezeken a területeken esetlegesen bekövetkező egészségkárosodások, foglalkozás-egészségügyi megbetegedések során ténylegesen ki válik kifizetővé. Nem tudni, hogy az adott foglalkoztatónak kellene fizetnie, vagy egy központi alapból történne ez, milyen feltételekkel, milyen mértékben – tette hozzá.

A rendszer arra ösztönözheti a munkáltatókat, hogy javítsák a munkafeltételeket.

A munkavállalói oldal szeretné azt, ha a munkáltatói oldal komoly befizetéssel járulna hozzá az alap létrehozásához – emelte ki.

Ha a munkakörülményeken jelentősen javítanak, akkor a díjfizetési kategóriából kikerülhetnének – ismertette a tervet Mészáros Melinda.

Valamennyi munkahelyet értékelni és minősíteni szeretnék,

ám még nincs döntés arról hogy a pénzügyi alap milyen konstrukcióban jöhet létre: állami szerepvállalással vagy kizárólag munkaadói befizetések által – fejtette ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mészáros Melinda
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást