Nyitókép: Róka László

Üzletet zár be az Ikea

Infostart
2018. augusztus 29. 12:50
Az Ikea három városi üzletének bezárásáról döntött Norvégiában, a lépés célja, hogy csökkentsék a vállalat költségeit, elősegítsék a profitábilisabb működést.

Az Ikea még 2015-ben és 2016-ban nyitott üzleteket Oslo, valamint Aalesund és Tromsoe belvárosában egy pilot program keretében, hogy teszteljék, mennyire nyitottak a vásárlók az alternatív helyszínekre. Ezek az üzletek esnek most áldozatául az Ikea által tervezett kiadáscsökkentési programnak: 10 százalékkal akarják visszavágni a költségeket a nagyobb profit érdekében. Az Ikea ugyanakkor bejelentette: a szóban forgó üzletek dolgozóinak másik áruházukban ajánlanak majd állást - írja a Portfolio.

Az Ikea egyben jelezte, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet majd az online érétkesítésre és a kiszállítási idő csökkentésére annak érdekében, hogy még vonzóbb szolgáltatásokat tudjon kínálni a vásárlóinak.