eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (másik nevén az Esztergomi Bazilika) - Esztergom-Budapesti főegyházmegye székesegyháza - 1822 és 1869 között klasszicista stílusban épült épületének látképe a Mária Valéria hídról. A Szent István téren álló műemlék épület Magyarország legnagyobb egyházi épülete, mellette jobbra az Árpád-kori alapokon álló királyi vár látható. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Nemzetközi hajóállomás épül Esztergomban

A 250-300 millió forintos beruházással megvalósuló új kikötő könnyebben fogadhatja majd a szállodahajókat és a menetrend szerinti járatokat.

A MAHART PassNave Kft. vízre telepített, nemzetközi hajóállomást alakít ki Esztergomban. Spányik Gábor, a társaság ügyvezetője elmondta, hogy a kikötő környezetének rekonstrukciója a régi állomásépület bontásával kezdődött el. Az ingatlan áradások alkalmával rendszeresen víz alá került, 2013-ban az egyik fala beomlott.

A 250-300 millió forintos beruházással megvalósuló új kikötő könnyebben fogadhatja a szállodahajókat és a menetrend szerinti járatokat. Az elbontott épület helyén parkot alakítanak ki.

Az új kikötőt a tervek szerint a jövő évben adják át.

Az állomás a Batthyány téren lévő állóhajóhoz hasonlóan helyet biztosít majd a jegypénztárnak, a kiszolgáló személyzetnek, egy korszerű utastájékoztató rendszernek, illetve rendezvényközpontnak.

A MAHART PassNave évente közel 400 ezer utast szállít, a budapesti programokon résztvevő vendégek 60 százaléka külföldi. A társaság 2017-ben 3,2 milliárd forint árbevételt ért el, a legtöbb bevételt a hagyományos menetrendi járatok termelik. A vállalat 90 embert foglalkoztat.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×