Nyitókép: www.stlouisfed.org

James Bullard: az erősödés nem szakadékhoz vezet

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. augusztus 7. 16:17
A világ egyik legismertebb közgazdásza szerint azért, mert régóta növekednek a gazdasági mutatók, még nem kell válságot vizionálni.

Az elkerülhetetlen válságok nem is elkerülhetetlenek - legalábbis ezt állítja a St. Louis-i FED elnöke, a néhány éve a világ hetedik legbefolyásosabb közgazdászának nevezett James Bullard. Hangsúlyozta: bár mindig a legrosszabbra kell felkészülni, önmagában az, hogy a világgazdaság régóta növekedési pályán mozog, még nem jelenti azt, hogy az elkerülhetetlen válság felé halad.

A közgazdász a CNBC-nek azt mondta, hogy a növekedés még egy darabig kitarthat. Példaként említette, hogy Ausztráliában negyed évszázadon keresztül zajlott expanziós időszak, illetve hogy

az Egyesült Államok gazdasága a második világháború óta a második leghosszabb növekedési időszakba lépett,

igaz, ez a leglassabb növekedés is ebben az időintervallumban. Bullard azt is megemlítette, hogy az idei második negyedévben 4,1 százalékkal bővült az ország GDP-je.

Mindezzel együtt a közgazdász arról is beszélt, hogy az amerikai vállalatok rendkívül aggódnak a külföldi országokkal folytatott kereskedelem ügyei miatt (itt főként a büntetővámokra, Donald Trump elnök intézkedéseire gondoltak), ugyanakkor az üzletük jól megy. Ezért Bullard szerint van némi hezitálás abban, hogy beruházásokat eszközöljenek-e, vagy inkább kivárjanak.

James Bullard optimizmusával szemben számos elemző úgy véli, hogy a növekvő költségvetési hiány, a kereskedelmi háborúk és a növekvő kamatlábak véget vethetnek az amerikai gazdasági növekedésnek. További gondként említik néhányan, hogy a kötvénypiacon a jelenlegi hozamgörbe annak bizonyítéka, hogy már megkezdődött a recesszió.

A kamatemelések miatt Bullard is kifejezte kétségeit: "Aggódtam, nehogy túltoljuk a normalizálást" - mondta a CNBC-nek. A Fed hónapokkal ezelőtt emelni kezdte az irányadó kamatot, és bár legutóbb nem változtatott, újabb emelés fog következni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bullard: az erősödés nem szakadékhoz vezet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást