Nyitókép: Oláh Tibor

Biztató jeleket mutat a forint

Infostart
2018. augusztus 1. 09:09
Az utóbbi egy hétben 1,5 százalékkal erősödött a magyar deviza, vagyis erőteljesen rákapcsolt, és ezzel felülteljesítő volt.

Szerda reggel 320,9-nél járt a forint az euróval szemben. Ez minimális, 0,1 százalékos gyengülés a tegnapi nagy menetelés után – írja a Portfolio. Kedden még 322 körül kezdte a napot a magyar deviza, majd onnan estére 320 közelébe erősödött.

Az utóbbi egy hétben 1,35 százalékot tudott javítani a forint, amivel felülteljesítő volt a régióban,

hiszen a lengyel zloty csak 0,4 százalékkal, a cseh korona pedig 0,2 százalékkal erősödött. A forint a dollárral szemben 274,83-nál járt, míg az angol font 360 forint körül járt.

A lengyel zloty szintén 0,1 százalékos gyengüléssel kezdte a napot, a cseh korona stagnált. A török líra ma is 0,45 százalékos gyengüléssel kezdett a dollárral szemben, míg a dél-afrikai rand 0,6 százalékos eséssel kezdett.

Kedden az amerikai deviza az euróval szemben ismét erősödni kezdett, így már estére 1,17 alá tért vissza az európai pénznem árfolyama, ami további 0,1 százalékos dollárerősödést jelentett. Közben a japán jen újabb 0,2 százalékos gyengülést mutat a tegnapi jegybanki jelzések után, az angol font pedig 0,15 százalékos eséssel kezd a dollárral szemben.