Nyitókép: Pexels

Veszélyesnek tűnő emelkedés a tőzsdéken

Infostart
2018. június 13. 07:23
A Nasdaq a napokban új történelmi csúcsot döntött, már 50 százalékkal haladja meg a 2000-es évek eleji csúcsot és mindenki arra vár, hogy melyik techcég lesz az első 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú vállalat. Mindezt úgy, hogy egy globális kereskedelmi háború küszöbén állunk és hogy a Facebook miatt adatbotrány van

Közel vagyunk ahhoz, hogy az első ezer milliárd dolláros piaci kapitalizációjú tőzsdei céget ünnepeljük. Valószínűleg egy technológiai cég lesz az, amelyik elnyeri majd "a világ első ezer milliárd dolláros vállalata"-címet.

Hiába a kereskedelmi háború, a jegybanki kamatemelések és a többi bizonytalanság a piacokon, a technológiai papírokat semmi sem tántoríthatja el az emelkedéstől - a napokban új történelmi csúcsot döntött a Nasdaq index és már 50 százalékkal jár a dotkom lufi csúcsán látott szint felett. Az olyan nagyvállalatok, mint az Amazon, az Apple, vagy a Netflix mind új csúcsra szárnyaltak és ma több mint 300 milliárd dollárral érnek többet a FAANG-részvények, mint másfél hónappal ezelőtt - írta a Portfolio.

Mik azok a FAANG-részvények?

A technológiai szektor legnagyobb vállalatai az elmúlt években külön kasztot képeztek a részvénypiacon belül, egyszerűen olyan mértékben nőtt a bevételük és a profitjuk, emelkedett a részvényárfolyamuk, és bővült a piaci kapitalizációjuk, hogy a befektetők elkezdték külön kezelni őket, a kezdőbetűik alapján még külön nevet is kaptak, a Facebookot, az Amazont, az Apple-t, a Netflixet és a Google anyavállalatát, az Alphabetet együttesen FAANG-részvényeknek nevezik.

Szeretik a befektetők

Bár voltak eladási hullámok februárban és áprilisban, mégis majdnem olyan jól indult a 2018-as év a FAANG-részvények számára, mint a tavalyi: a részvényeket tömörítő index 34 százalékkal értékelődött fel, szemben a tavalyi 33 százalékos emelkedéssel.

A "profi befektetők" is szeretik a szektort, az intézményi befektetők körében népszerűek a technológiai papírok. A Bank of America Merrill Lynch globális felmérése szerint májusban már a negyedik hónapja folyamatosan a FAANG (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google/Alphabet) és a BAT (Baidu, Alibaba, Tencent)-részvények voltak a legkedveltebbek az alapkezelők körében. Nem csak szívesen kereskedtek velük, de előszeretettel tartották őket a portfoliójukban is hosszabb távra is.

Lufi vagy nem lufi?

A technológiai papírokat övező hatalmas hype valóban a dotkom-lufi emlékeit idézheti fel, egy nagyon nagy különbség azonban van: ezúttal olyan cégek árfolyamemelkedése húzza felfelé az indexeket, amelyek "már bizonyítottak".

A FAANG-részvények mindegyike stabil növekedést mutat, profitot termelnek - ki kevesebbet, ki többet - és van, aki már osztalékot is fizet. Az árfolyam szárnyalása mögött vannak fundamentumok és nem az történik, hogy értelmezhető eredmények híján akár felhasználószám (vagy a nagy semmi) alapján kell beárazni a cégeket. De mindentől függetlenül hatalmasra, már-már veszélyesen nagyra híztak ezek a vállalatok. Lassan már 1000 milliárd dolláros cégekről beszélünk, a világ öt legnagyobb vállalata technológiai cég és az indexekben is nagy súllyal szerepelnek. Így ha valami történik velük, az az egész piacot megrengetheti.