Több forrásból is nőttek az állam bevételei, nőtt a költségvetési hiány

Infostart
2018. június 7. 13:03
Nőtt az államháztartás hiánya, az uniós kifizetések a tavaly ilyenkori összeg dupláját teszik ki, több adó- és járulékbevétel esetében is növekedést regisztráltak - derült ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből.

Idén májusban 106,1 milliárd forintos hiányt mutatott az államháztartás központi alrendszere, amivel az első öthavi hiány 1187,5 milliárd forintra emelkedett - közölte előzetes jelentésében csütörtökön a Pénzügyminisztérium (PM).

A központi alrendszer öthavi hiánya az egész évre előirányzott 1360,6 milliárd deficit 87,3 százaléka. 2017. január-májusban 214,7 milliárd forint volt a az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya.

A központi költségvetés hiánya 1243,2 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 1,2 milliárd forintos deficittel zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 56,9 milliárd forintos többletet értek el.

Az uniós kifizetések május végéig elérték a 993,1 milliárd forintot, ami a tavalyi első öt hónap (487 milliárd forintos) összegének mintegy dupláját jelenti, míg bevételi oldalon 63,9 milliárd forintot számolt el a költségvetés - tette hozzá a jelentés.

Áfa, járulékok

Idén január-májusban az általános forgalmi adóból 62,0 milliárd forinttal, míg a személyi jövedelemadóból származó bevételek 107,2 milliárd forinttal emelkedtek a tavalyi 1314,9 milliárd, illetve 786,2 milliárd forinthoz képest.

A biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok 120,9 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbi időszakét.

A nagyobb bevételek a növekvő foglalkoztatásnak és az emelkedő reálbéreknek köszönhetőek

- hangsúlyozta a PM.

A hazai forrásból megvalósuló Modern városok program és az Egészséges Budapest program beruházásai, valamint az egyes kiemelt közútépítési, illetve közúthálózat fenntartását célzó projektek is felfutóban vannak - mutatott rá a minisztérium.

  • A jelentésben újra megerősítették: az idei évre a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol 4 százalék feletti gazdasági növekedés mellett.
  • A kormány célja továbbra is az, hogy a magyar embereknek minél jobban megérje dolgozni, és több pénz maradjon a családoknál.