Fontos adat a magyar autókról

Infostart
2018. május 9. 12:42
A jó idő beköszöntével megindult a roham a gumiszervizekben, ahol egymillió új nyári abroncs talál most gazdára. A kiválasztás során leginkább a teszteredmények és az ár számít a magyar autósoknak – derült ki az Automax friss kutatásából.

A megkérdezettek 72 százaléka rendelkezik téli és nyári abronccsal, 4 százalékuk pedig a minden időjárási körülmények közt használható négy évszakos gumival – ez a tábor egyébként évről évre bővül.

A csere jó apropóként szolgál az éppen levetett abroncs alaposabb ellenőrzésére is. Ilyenkor derülhet fény az olyan rendellenes kopásmintákra is, amit az elállítódott futómű, a hibás lengéscsillapító vagy éppen a gyári értéktől eltérő guminyomás okozhat.

Ebben az időszakban nagyjából egymillió új nyári gumi talál gazdára, a hazai autósok többsége ugyanakkor nem igazán nevezhető márkahűnek. A kutatás szerint a kiválasztásnál a legfontosabb szempont a nemzetközi teszteken elért eredmény. Ezt követi az abroncs ára, majd a márka, míg negyedikként az EU-matrica jelölései.

Évről évre csökken a használt gumit vásárlók aránya. A megkérdezettek kétharmada még soha nem vásárolt, és a jövőben sem fog használt abroncsot venni. Minden harmadik autósnak azonban volt már tapasztalata használt gumival, ám összességében ezek nem túl kedvezőek. Közülük nagyjából minden második nyilatkozott úgy, hogy nagyon megbánta, mert végül többe került, ráadásul nem is volt biztonságos.