Elektronikus úton fegyelmezettebben fizetnek a budapestiek

Infostart
2018. április 27. 08:58
Négy év alatt 7,5-ról 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme – derül ki a Díjnet elemzéséből, amely a legnagyobb budapesti közüzemek számlaadatait dolgozta fel.

Miközben a Díjbeszedő Holding által kiállított közműszolgáltatói számlák (vízmű-, csatorna-, földgáz-, szemétszállítási, valamint kéményseprési szolgáltatások) esetében a két hónapnál hosszabb elmaradás jelenleg összességében a díjösszeg 7,1 százalékát érinti, ezen belül a Díjnet elektronikus rendszerén keresztül fizetendő számlák tekintetében az elmaradás jóval kisebb, átlagosan 4,2 százalék. Ebben szerepet játszhat az, hogy az elektronikus számlabemutatást és -fizetést igénybe vevők eleve tudatosabban kezelik pénzügyeiket, emellett a Díjnet rendszere minden számla lejárata előtt figyelmezteti is az ügyfeleket a közeledő fizetési határidőre, így esetükben nem fordulhat elő olyan mulasztás, ami például egy-egy elkallódó csekk vagy hagyományos számlalevél esetében gyakori jelenség.

„Fontos kiemelni, hogy a két hónapon túli elmaradások jelentős részét is rendezik az ügyfelek előbb vagy utóbb. A Díjbeszedő esetében 150 napon túli elmaradásba például már csak a kiszámlázott összeg 4,8 százaléka kerül, ezen belül a Díjnet kinnlevőségi rátája mindössze 2,2 százalék” – tette hozzá a Díjnet vezérigazgatója.