Meglépheti Románia az euróbevezetést

Infostart / InfoRádió - Czwick Dávid
2018. március 12. 17:32
Nem irreális cél, hogy Románia 2024-ben már képes legyen az euró bevezetésére - közölte a Raiffeisen Bank vezető makrogazdasági elemzője. A szakértő elmondta: gazdaságszerkezeti adottságnak köszönhető, ha egyes országok könnyebben be tudják vezetni a közös valutát.

Romániában a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusa határozatban rögzítette, hogy nemzeti megállapodást kezdeményez az euró 2024-ig történő bevezetéséről.

A dátum nem tűnik teljesen irreálisnak, tarthatatlannak – mondta az InfoRádiónak a Raiffeisen Bank vezető elemzője.

Török Zoltán kiemelte: a gazdasági alapokat kell megnézni, amelyek eldöntik, hogy mennyire fontos és mennyire célszerű a gyors euróbevezetés. A jelenlegi gazdasási ciklus a túlfűtöttség jeleit mutatja, 7-8 százalékos GDP-növekedés is volt az elmúlt negyedévekben, és ezt részben a gazdaságpolitika tüzelte, hiszen a kormányzati költekezés is hozzájárult. Emellett emelkedő államháztartási deficit látható, az sem elképzelhetetlen, hogy túlzottdeficit-eljárást is indítanak az országgal szemben, de

 

az alapokat nézve Románia képes lesz megfelelni a maastrichti kritériumoknak

– fejtette ki.

Az elemző szerint fontos mutató, hogy mennyire „euróizált” az ország gazdasága, vagyis a bank- és pénzügyi rendszeren keresztül mennyire kitett az eurót használó országoknak. Ez Romániában, Bulgáriában és Horvátországban magas, míg Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban alacsony. Török Zoltán szerint az első csoporthoz tartozó államoknál lehet hallani euróbevezetési céldátumokról.

Ez nem azt jelenti, hogy a román gazdaság fejlettebb, mint azok az országok, amelyek nem csatlakoznak az euróhoz ilyen gyorsan. Ez nem feltétlenül politikai elkötelezettség, hanem egy gazdasági adottság manifesztálódása – hangsúlyozta az elemző.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Török Zoltán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást