eur:
394.44
usd:
370.15
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Egyre több sertéshúst eszünk

Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor azt mondta: a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa 2016. január elsejétől, később a sertésbelsőségek áfája is. A gasztronómiai rendezvények is ráirányítják a figyelmet a sertésből készült ételekre - tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy

az áfacsökkentés hatására érezhetően "fehéredett" az ágazat,

növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, emelkedett a sertéshús fogyasztása, a sertéshús árának csökkenése pedig megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak.

A visszajelzések szerint a kormány adócsökkentő politikája az emberek számára kedvező - jegyezte meg.

Fazekas Sándor kitért arra, hogy a baromfihúsfogyasztás is nőtt az áfacsökkentés hatására, és január 1-jétől a hal áfája is csökkent.

A tárca vezetője kedvezőnek nevezte, hogy nő a külpiaci keresletet is a sertéshús iránt: 2017 első tíz hónapjában éves összehasonlításban 13 százalékkal bővült a sertéshús kivitelének értéke. A sertéságazatban véget ért a nemzetközi piaci válság, kezd visszaállni a korábbi állatlétszám - fűzte hozzá.

Egyre népszerűbb a mangalica

A miniszter szólt arról is, hogy az őshonos mangalica fajta természetes magyar élelmiszer, amely népszerű a belső és a külső piacokon egyaránt. Magyarországon jelenleg 220 gazdaságban foglalkoznak mangalicával, míg 2011-ben 136 tenyészet volt. A hatezres tenyészkoca-állomány is mintegy tízezerre nőtt az elmúlt években - mondta. Prémiumterméknek számít a mangalicahús a távoli piacokon, például Japánban, Koreában, Hong-Kongban, Kínában is. A mangalicakolbász, -szalámi, -szalonna keresett hazánkban is - számolt be.

Fazekas Sándor példaértékűnek nevezte a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének munkáját, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium is támogat évi 175 millió forinttal.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×