Több ezer embert büntetett a cégbíróság

Infostart / MTI
2018. február 13. 11:45
A cégbíróság tavaly 12 184 magánszemélyt tiltott el a cégvezetéstől, az érintettek a következő 5 évben nem tölthetnek be cégvezetési, cégképviselői jogköröket és többségi tulajdonosi szerepköröket sem - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A cégbíróság jellemzően jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől. Az elmúlt 5 év adatai alapján 41 789 magánszeméllyel szemben él ez a fajta tiltás, és az Opten szerint ez a szám a következő években tovább emelkedik, ugyanis jóval kisebb az elévülő eltiltások száma, mint az újonnan eltiltott személyek száma.

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója kifejtette, hogy sok esetben az eltiltott közvetlen vagy közvetett módon egyéb cégekben is befolyással bír, így

egy-egy magánszemély eltiltása egész cégcsoportokat is érinthet.

A cégstruktúra rendezése érdekében hozott intézkedések közül kiemelték, hogy 2017 júliusa óta magasabb céltartalékot kell képezni az adósnak a felszámolás elején a felszámolás költségeire, valamint 2018 januárjában bevezették az adófizetési biztosíték intézményét is. Az adófizetési biztosíték cégalapításkor lehet esedékes azoknál az adózóknál, akik korábban adótartozással, jogutód nélkül szüntették meg cégüket. Ez a jogszabály tovább csökkentheti azt a gyakorlatot, hogy a tiszta lap reményében sok vállalkozó hagyja magára cégét és új vállalkozás indításával próbálkozik.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) publikálja a megbízható adózónak minősített adózók nevét, valamint, hogy a kezdő vállalkozások mentorálást kérhetnek az adóhivataltól.

Magyarországon rendkívül magas a felszámolások és kényszertörlések száma. Pertics Richárd közölte,

  • tavaly 6800 cég állt felszámolási eljárás alatt,
  • kényszertörlési eljárás pedig 16 663 vállalkozást érintett.