eur:
395.25
usd:
366.67
bux:
65113.28
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nagy átalakulás a postaládáknál

Nagy átalakulás a postaládáknál

A feladni kívánt leveleknek már az egy százalékát sem dobja a magyar lakosság postaládába.

Hiába csökken az elektronikus levelezés miatt a hagyományos levélforgalom, a jogszabály nem követi ezt a változást, így aztán sok helyen vannak üres postaládák. A Magyar Posta – mint egyetemes szolgáltató – köteles minden településen levélgyűjtő szekrényt üzemeltetni, mégpedig (közszolgáltatási szerződése szerint) a 7000 fősnél nagyobb településeken 7000 lakosonként egyet. Ehhez 4500 postaládára lenne szükség, a Magyar Posta mégis 8981 postaládát tart fenn – közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. 

A levélgyűjtő szekrények fele kisebb településeken található, 41 százaléka az ötezer fősnél nagyobb településeken, városokban, 9 százaléka pedig a fővárosban. Jól megközelíthető helyen, általában közterületeken vannak, és csak a 3 százalékukat helyezték el a postahivatalokon belülre. A postaládák fenntartása évente több mint tízmillió forintba kerül, az éves levélforgalom kevesebb mint az egy százaléka kerül a levélgyűjtőkbe.

A Magyar Posta 2016-ban 625 millió levelet továbbított. A 2017-es végleges adatok még nem ismertek, de a társaság arra számít, hogy a korábbi évekéhez hasonlóan ismét csökkent a levélforgalma.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×