Nagy változás jön a Balatonon

Infostart
2018. január 8. 07:28
A Balaton északi partjára is korszerű, légkondicionált villamos motorvonatokkal mehetnek nyaralni az utasok, ha elkészül az a villamosítás, amelynek közbeszerzési pályázatát a napokban írta ki az állami beruházó.

A korábbi sikertelen pályázat után ismét meghirdette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a Szabadbattyán– Balatonfüred projekt felsővezeték-, vasútépítési és kiegészítő építési munkáinak tervezését és kivitelezését. Az érintett szakasz a hazai vasút 29-es számú, Székesfehérvár–Tapolca egyvágányú vasútvonalának része, amely forgalmának jelentős hányadát a nyári idegenforgalmi szezonban bonyolítja. Miközben egyre népszerűbbek és egyre jobban kiépülnek a Balaton északi partján fekvő települések, a nyári hétvégéken rendszeresen bedugul az autópálya, és megtelnek a környékbeli utak. Sokat segítene, ha többen vennék igénybe a kötött pályás közlekedést, ehhez azonban korszerűsítésre szorul mind az infrastruktúra, mind a járműpark, mind a szolgáltatás - írja a Magyar Idők.

A budapesti vizes világbajnokság idején vitorlásversenyek színhelye volt Balatonfüred, a fejlesztési tárca ezért javítani kívánta a település kötött pályás elérését. Ebből az valósult meg, hogy felújították a füredi vasútállomást és környékét, a vasúti pálya rekonstrukciójára és a felsővezeték kiépítésére azonban idő hiányában nem került sor. Székesfehérvár állomásának átfogó felújítását tavaly fejezték be, Szabadbattyán az első megálló a fejér megyei székhely után. A beruházás során többek között 64,5 kilométeren 50 Hz-es, 2×2,25 kVos váltóáramú felsővezetéket helyeznek fel, kialakítják a felsővezeték energiatávvezérlési rendszerét, emellett egy új, villamos vontatási alállomást építenek.

A villamosítás mellett hat vasúti átjárót adnak át, és 44,6 kilométeren végeznek el szabályozási munkálatokat. A felújítás részeként négy állomást teljesen felújítanak: Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs állomásait átépítik, 55 centiméteres, magas peronokat alakítanak ki kiselemes burkolattal. Alsóörsön egy felsővezetéki járműtároló épület is elkészül, hét állomás pedig esőbeállót kap. A közbeszerzési kiírás szerint a pályázatok beadási határideje február 19., a munkálatok befejezésének határideje a szerződéskötéstől számított harminc hónap, vagyis érvényes pályázat esetén 2020 végére, 2021 nyarára Budapest és Balatonfüred között már elektromos motorvonatok is járhatnak.

A felújítás egy nagyobb, a Balaton északi partjának vasúti közlekedését Keszthelyig megújító korszerűsítés első üteme. A szakmai sajtóban bírálták a szakaszkijelölést, hiszen a villamos járművek kényelmét a Székesfehérvár – valamint Budapest – felől érkezők csak Balatonfüredig élvezhetik. Azoknak, akik továbbutaznának Tapolca felé, át kell szállniuk, hiszen a villanyvonatok csak odáig tudnak közlekedni – mindaddig, amíg a villamosítás a további szakaszokon is el nem készül. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a legnagyobb utasforgalmat Balatonfüred bonyolítja le az északi parton, a jegyvásárlók nagyobb részét az ide utazók teszik ki.

A vasúti szolgáltatás vonzerejét növelheti, ha korszerű járművek állnak forgalomba. Jelenleg koros, de felújított ingavonatok teljesítenek szolgálatot a nyári szezonban. Ha elkészül a rekonstrukció, ahogy a déli parton, úgy a Székesfehérvár–Balatonfüred viszonylaton is feltűnhetnek a korszerű, légkondicionált FLIRT elektromos motorvonatok. Mi több, a tavaly nyári szerződéskötés értelmében már 2019-ben megérkeznek az első Stadler gyártmányú KISS emeletes motorvonatok a MÁVStarthoz, így nem kizárt, hogy ezeket a 600 ülőhelyes járműveket is bevetik a zsúfolt nyári hétvégi forgalomban. A Balaton megközelítése a főváros irányából vasúton a legbiztonságosabb: a forgalmas nyári hétvégéken az M7-es autópálya a balesetek miatt rendszeresen járhatatlanná válik.

A déli oldalon az elmúlt években végig felújították a vasúti pályát, és korszerű járművekkel látják el a forgalmat. Siófokra nem egészen egy óra alatt leér a gyorsvonat