Jöhet a papírpohár-adó?

Infostart
2018. január 5. 11:11
Gigantikus szeméthegyek jönne össze minden évben eldobható kávéspoharakból, melyeknek csak töredékét hasznosítják újra. Erre érkezne válaszul Nagy-Britanniában az új illeték, a befolyt összegből pedig az ország hulladék-újrahasznosító telepeit fejlesztenék.

A pohárbetét mellett brit törvényhozók érvelnek, hogy ezzel csökkentsék a Starbucks, a Costa Coffe és hasonló kávézóláncok hulladéktermelését. A "latte-illetéknek" nevezett adót 25 pennyben, vagyis kb. 87 forintban szabnák meg poharanként - idézte az mfor.hu a Bloomberget, amely egy pénteki jelentésre hivatkozva számolt be a tervről.

A brit Környezetvédelem-Ellenőrzési Bizottság ülésének jegyzőkönyve szerint a kormány távlati céljaként azt is meghatároznák, hogy 2023-ra minden papírpoharat újrahasznosítsanak. Amit pedig nem lehet, azt tiltsák be.

Nagy-Britanniában 30 ezer tonna papírpohár-hulladék keletkezik évente, viszont 400-ból kevesebb mint egy poharat hasznosítanak újra a statisztikák szerint. Ezt főképp az okozza, hogy a poharak belsejéből előbb el kell távolítani az átázást meggátoló fóliaréteget, ami bonyolítja az újrahasznosítást.

Mary Creagh bizottsági elnök szerint évi 2,5 milliárd papírpoharat szórnak el a szigetországban, mellyel öt és félszer lehetne körbekeríteni a Földet.