Megszólaltak a cégek: baj van, komoly átalakulás jön a munkaerőpiacon

Infostart
2017. december 21. 10:44
A felmondások riasztóan magas aránya kényszeríti ki leginkább a béremelést. A cégek 8 százalékkal emelnék a fizetéseket, pedig a forgalmuk csupán 3,7 százalékkal nő.

A Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézete felmérést készített, melyben összességében több mint 800 milliárd forint árbevételt elérő, mintegy 13 ezer alkalmazottat foglalkoztató 27 céget vizsgáltak – írta a keddi Világgazdaság.

A lap szerint vállalkozások átlagosan 8 százalékos béremelést terveznek, ami a várt – 3,7 százalékos – árbevétel-növekedésnél lényegesen magasabb.

A munkaerőhiányra több eszközzel is reagálnak:

bár leggyakrabban a fizetések emelésével, de emellett kísérleteznek a rugalmas foglalkoztatási formákkal, szervezeti változtatásokkal, az ingázás támogatásával és a munkakörnyezet javításával. A felnőttképzés és az oktatási intézményekkel kiépített kapcsolatok alkalmazása is széleskörű.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) gazdaságpolitikai szakosztálya megtárgyalta a támogatásával készült tanulmányt. A szervezet társelnöke, Tardos János a gazdasági lapnak elmondta, bár a középfokú végzettségűeknél és a kisebb településeken legnagyobb a hiány, valamennyi településtípus és minden képzettségi szint esetében jelentkezik a probléma. A várakozások szerint egyre nagyobb lesz az igény a felsőfokú végzettségűek iránt, Budapesten belőlük van a legkevesebb az optimális létszámhoz képest.

A dolgozók egy része más munkakörülményeket keres, mint amit a vállalati szektor kínál: kevesebbet, rugalmasabban vagy máshol dolgoznának. Az idézett tanulmány szerint a vállalatok nem bíznak a potenciális munkapiaci tartalékok aktivizálásában, leginkább az idősek továbbfoglalkoztatására építenek.

A cégek elégedetlenek a fiatal munkavállalókkal,

tapasztalataik szerint nehezebben motiválhatóak és megtarthatóak. Az oktatási rendszer megítélése is negatív, a munkaadók a fiatalok képzettségével kapcsolatban is kritikusak. Éppen ezért képzéseket szerveznek vagy támogatnak munkavállalóik számára.

A vállalatok igénylik a kormányzati politika válaszait a munkaerőpiaci kihívásokra. A válaszadók szerint a legfontosabb feladat az oktatási-képzési rendszer javítása lenne. A járulékok és az áfa csökkentése is segíthetné a cégeket az árbevétel növekedését jócskán meghaladó béremelési kényszer elviselésében.