Súlyos vádak érték az Ubert

InfoRádió
2017. december 19. 13:59
Az Uber korábbi vezetése üzleti titkokat lopott, kémkedett a vetélytársak után, és szervezetten tüntette el illegális tevékenységének nyomait csakúgy, mint a cég könyvelésének dokumentumait – állítja a volt biztonsági főnök.

A brit Richard Jacobs idén áprilisig egy éven át volt a világcég biztonsági igazgatója, majd távozott, amikor kiderült, milyen módszerekkel dolgoznak vállalatánál – írja a Piac & Profit a Guardianre hivatkozva.

A vezetőnek az Uber és a Google között folyt perben tett vallomását most hozták nyilvánosságra. Az internetes óriásvállalat azzal azzal vádolja az Ubert, hogy ellopta a Waymo önjáró autóval kapcsolatos üzleti titkait.

A 37 oldalas vallomás szerint az Ubernél külön, titkos részleg irányította a vállalat törvénysértő tevékenységét. Emberei ott voltak szállodákban és konferencia-központokban, ahol a vetélytársak vezetői tanácskoztak, és lehallgatták, felvették a bizalmas megbeszéléseket.

A „stratégiai szolgálatok csoportjának” az is feladata volt, hogy üzleti szempontból fontos értesüléseket szerezzen politikusoktól, a területet felügyelő hatóságok vezetőitől és a konkurenciától.

Szerepeltek Uber-sofőrökként is, hogy felderítsék azokat a Facebook- és WhatsApp csoportokat, amelyek bírálták, támadták vállalkozásukat. A központban különleges hardverek és szoftverek szolgálták, hogy cselekedeteiknek ne maradjon követhető nyoma.

Miután Jacobs, még igazgatóként, a cég jogi főnökéhez fordult és feltárta ezeket a tevékenységeket, lefokozták – utóbb viszont alkut kerestek vele és 4,5 millió dollárt ajánlottak hallgatásáért. Az Uber volt biztonsági főnöke vádjaira eddig csak azzal reagált, hogy a vállalkozás új vezetése a tisztességes verseny útját választotta.