eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ő az Év Üzletembere

Magyarország és az Európai Unió versenyképességét is erősítik a kiemelkedő üzletemberi teljesítmények - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EY Az Év Üzletembere díjátadóján csütörtök este Budapesten.

A fődíjat Váradi József, a Wizz Air alapítója és ügyvezetője kapta, így ő képviselheti Monte-Carlóban Magyarországot a World Entrepreneur of the Year globális döntőjében.

A döntősök között szerepeltek a közép-európai szinten is piacvezető baromfitermelő Master Good cégcsoport tulajdonosai, Bárány László és fiai, ifj. Bárány László és Bárány Péter, valamint Szabó Antal, a Poli-Farbe alapítója és ügyvezető igazgatója, akinek festékgyártással foglalkozó vállalata szintén piacvezető Magyarországon.

Ha versenyképességről kell beszélni, a kitüntetett cégvezetők jó példák, hiszen megvan bennük az elhivatottság, a kitartás, az együttműködésre való képesség, ami minden csapat alapja, és ami a gazdaságot is előre viszi - jegyezte meg Varga Mihály.

A Lisszaboni Stratégia célja az volt, hogy 2010-re az Európai Unió a világ legversenyképesebb térségévé váljon - hangsúlyozta Varga Mihály, aki arra is kitért, hogy "ebből nem lett semmi, mert a közösség nem volt képes felnőni a globális kihívásokhoz". Szerinte a díjazottak és a hozzájuk hasonlók munkája változtathatja meg pozitív irányba a folyamatot.

Az üzleti élet képviselőiből álló bírálóbizottság különdíjasokat is választott. Benes Anita, a divatiparban tevékenykedő Dalaarna alapítója és vezető tervezője, Lám István, a digitális alapú okos megoldásokra szakosodott Tresorit ügyvezetője, Rózsa Balázs, a mikroszkópgyártással foglalkozó Femtonics alapítója és Szilassy László, a folyamatirányítási egységeket fejlesztő Gamma Digital vezetője nyerte el ezt a kitüntetést.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×