eur:
394.36
usd:
365.19
bux:
65555
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Kiderült a Budapest-Belgrád vasút igazi jelentősége

Kiderült a Budapest-Belgrád vasút igazi jelentősége

Versenyeznek az Európai Unióban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt - erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Kifejtette: a vám ugyan nagyrészt az unió bevétele, ám az összeg húsz százaléka az ügyintéző tagállamnál marad.

Szeptemberig 44 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, ebből kilencmilliárd forint gazdagította a magyar költségvetést. Az importnál szóba kerül a forgalmi adó is, az importáfa összege pedig már most meghaladja az 1300 milliárd forintot. Ráadásul egyes számítások szerint egyforintnyi vámbevétel további 33 adóforintot termel - emelte ki VargaMihály.

Megjegyezte, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása is "ebből a szempontból lényeges igazán", ugyanis annak nyomán

kínai konténerek tömege indulhat meg Magyarország felé.

"A magyar gazdaság komoly hasznot remélhet a beruházásból, hiszen ennek révén az ország meghatározó szerephez juthat az uniós és a nemzetközi kereskedelemben" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az utóbbi időben több mint húsz százalékkal nőtt az unión kívülről Magyarországra érkező áruk értéke.

Kína, valamint 16 kelet- és közép-európai állam most tartott budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, hogy az ázsiai ország legmagasabb rangú vezetőivel egyebek között ipari fejlesztésekről, csúcstechnológiai beruházásokról és arról tárgyaltak, hogyan juthatnak távol-keleti megrendeléshez a magyar vállalatok.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×