eur:
393.83
usd:
365.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Teljesen átalakul jövőre az adózás rendje

Teljesen átalakul jövőre az adózás rendje

Idén az állampolgárok és az adótanácsadók is a korábbinál jóval több időt kaptak arra, hogy felkészüljenek a 2018 január elsejétől esedékes adóváltozásokra – mondta az InfoRádiónak Kovács Béla, a WTS Klient szenior menedzsere.

Korábban jellemzően november közepén, végén ismerkedhettek meg az adózók és a gyakorlati szakemberek az adócsomag-változásokat tartalmazó salátatörvényekkel. „A karácsonyfa alatt volt először érdemben lehetőségünk arra, hogy kitaláljuk és tanulmányozzuk, hogy mi az, ami pár nappal később már élesben alkalmazásra kell, hogy kerüljön” – fogalmazott Kovács Béla.

Az idén folyamatosan érkeztek a változások,

több szakaszban születtek új jogszabályok. Júniusban megszületett a tavaszi adócsomag, amelynek értelmében 2018. július 1-jétől bevezetik a számlázásra vonatkozó online adatszolgáltatást. A nyári szabálymódosításokban találkoztak az állampolgárok először a külföldi számlaszám-bejelentési kötelezettséggel, amely nem vonatkozik majd az áfa-regisztrált adóalanyokra. Emelkedik továbbá a mobilitási célú lakhatási támogatásként munkáltató által adómentesen adható összeg.

Az internetszolgáltatás és az emberi fogyasztásra alkalmas hal áfája pedig 5 százalékra csökken

az új jogszabályok szerint.

A november 1-jén elfogadott adóváltozásoknak eredményeként januártól hatályon kívül a közigazgatási hatósági eljárásokról szóló törvény (KET). A jogszabály adóeljárásra vonatkozó részei az adóigazgatási rendtartásról szóló és az új adózás rendjéről szóló törvényben fognak megjelenni. További részei pedig az újonnan meghozott adóvégrehajtási törvénybe kerülnek át. Utóbbi normaszövegben számos új elem megjelenik – például a fedezetcsere intézménye –, illetve ingó és ingatlan foglalása esetén is számos újdonsággal találkozhatnak az adózók és a szakemberek.

A NAV ügyfélközpontú, támogató hozzáállása köszön vissza

az adóigazgatási rendtartásban és az adózás rendjéről szóló törvényben. „Bízzunk benne, hogy a jövőben ez nem csak a jogszabályban fog tükröződni” – tette hozzá a WTS Klient szenior menedzsere.

A témáról bővebben hallhatnak ma este 19 órától az InfoRádió Vállalatok és Piacok című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×