Béremelést hoz a jövő év

Infostart
2017. november 15. 12:37
Az idei évhez hasonlóan várhatóan jövőre is a bérek emelésében mutatkozhatnak meg az adóváltozások, köztük a járulékcsökkentés - mondta az InfoRádióban Csiki Gergely, a Portfolio elemzője. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek szerdán azt mondta, hogy 2018-ban körülbelül 260-280 milliárd forinttal enyhülnek a vállalkozások és a lakosság terhei.

A hivatalos bérstatisztikák alapján jelentős, tíz százalék feletti bérnövekedés volt tapasztalható az elmúlt hónapokban, amiből arra következtetnek az elemzők, hogy a járulékcsökkentés jelentős részét a vállalatok átadták a dolgozóknak – mondta Csiki Gergely.

„Az adócsökkentések közötti legnagyobb tétel lehet jövőre is a járulékcsökkentés.

Ennek a nagy része a lakosság zsebében marad. Másodlagos hatásként pedig visszatér a költségvetésbe.”

A megemelt bérek után ugyanis magasabb adót fizetnek a cégek – magyarázta a Portfolio elemzője. Nem szabad elfelejteni azt a hatást sem, ami szintén javítja az egyenleget, hogy a magasabb bérek nagyobb fogyasztást eredményeznek, ami növelheti az áfabevételeket.

„90-100 milliárdnyi visszaérkező bevételre lehet számítani jövőre. Teljesen nem kompenzálja a kieső bevételeket, de jelentős részét visszahozza áfabevétel- és szja-növekedésben.”

Az, hogy a vállalkozások át tudják adni a lakosságnak a tehercsökkenést, abból fakad, hogy feszes a munkaerőpiac; egyre több iparágban okoz komoly problémát a munkaerőhiány – mondta Csiki Gergely, hozzátéve, hogy a cégek kénytelenek bért emelni, aminek kigazdálkodására a csökkenő járulékokkal van is lehetőségük.

„Megemelt bérekkel próbálják megtartani a munkavállalóikat.

Természetesen, ahol kisebb a verseny a munkavállalókért, kevésbé vannak rákényszerülve a vállalkozások a járulékcsökkentés kedvező hatásainak átadására.”

A feldolgozóiparban például biztosan béremelésben jelenik meg a járulékcsökkentés kedvező hatása – jelentette ki a Portfolio elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Van, ahol biztosan lesz jövőre béremelés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást