eur:
394.18
usd:
371.03
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Turistaparadicsomban is van halálos áldozata a tomboló viharnak

Turistaparadicsomban is van halálos áldozata a tomboló viharnak

Legalább tizenhárom ember életét vesztette az áradások miatt Görögországban - jelentették a helyi hatóságok szerdán. A térségben napok óta erős vihar dúl, Korfun meghalt egy turista.

Tizenegy ember, négy nő és hét férfi vesztette életét a görög fővárostól, Athéntól mintegy húsz kilométerre nyugatra található Mandra városában; saját, elöntött telkükön lelték halálukat. További két ember a görög partoknál hajózva vesztette életét.

A helyi tűzoltóság szerint az áradások következtében többen eltűntek, illetve sérültek is vannak, őket kórházba szállították.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A heves esőzések sok kárt okoztak a térségben: az Athént Korinthosszal összekötő autópályát szerda reggel két helyen is le kellett zárni. A görög média és a tűzoltóság közlése szerint több patak zubogó áradattá változott.

Mégara és Eléfszina térségében számos házban és üzlethelyiségben okozott kárt a víz. Az ár autókat sodort magával, és országutakat mosott el.

A Földközi-tenger középső részén napok óta őszi vihar tombol.

A hétvégén Korfu szigetén életét vesztette egy turista a szélsőséges időjárás miatt. A heves esőzés kedden komoly károkat okozott a Törökország partjainál található Szími szigetén.

Meteorológusok figyelmeztettek, hogy a következő napokban sem várható változás.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×