eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Ismét emelnék egy fontos szolgáltatás árát

Ismét emelnék egy fontos szolgáltatás árát

Négy éve nem emelték a taxik hatósági tarifáját, ezért most emelésre tesznek javaslatot a fuvarozók.

Évek óta ugyanazon a fix áron fuvarozzák ügyfeleiket fővárosi taxisok (alapdíj 450 forint, kilométerdíj 280 forint, várakozási díj 70 forint), és idejét látják annak, hogy ezen változtasson a hivatal – írja az mfor. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség a portált arról tájékoztatta, hogy szeretnék, ha a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai szervezetekkel és a Városházával közösen egy józan, és a piac számára is elfogadható mértékű tarifaemelést támogatna.

A taxis szövetség elnöke emlékeztetett: a hatósági árat még 2013-ban szabályozta a fővárosi önkormányzat, azóta folyamatosan elemezték a rendelet hatásait, együttműködve a hivatallal. Az elnök szerint mára elmondható, hogy komoly mértékben megváltozott a szolgáltatás gazdasági környezete. Tapasztalataik szerint a minimálbér-emelések hatására megugrott a kereslet a személyszállítás iránt. A fokozatosan emelkedő igényeknek viszont csak akkor tudnak megfelelni a taxisok, ha folyamatosan fejlesztik szolgáltatásaikat. Ennek viszont, mint mindennek, ára van – szögezte le Metál.

Az sem mehet tovább – fogalmazott Metál -, hogy a járulékos költségeket, amelyek az elmúlt időben nem hárítottak át az utasokra, továbbra is lenyeljék a vállalkozók. Ezek közé sorolta a szerinte irreálisan magas gépjármű biztosítási díjemeléseket, a kötelező online pénztárgép üzemeltetési költségeket. Az autópark kényszerű megújítása is terheli a piaci szereplőket. A Budapest utcáin futó 5600 taxiból 5200-at cseréltek már le, és míg 2013 előtt az autók átlagéletkora 16,5 év volt, mára ez 6,5 évre csökkent.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×