Spórolgat a magyar, de a megtakarítás keveseknek sikerül

Infostart
2017. október 27. 09:22
10-20 ezer forintot tesz félre átlagosan az, aki spórol, de Magyarországon az embereknek csak fele takarékoskodik – mondta az InfoRádiónak Jánosi Gergely az OVB Magyarország ügyvezető igazgatója. Kutatásukat ismertetve hozzátette: ezzel még Szlovákiához és Csehországhoz képest is le vagyunk maradva.

A reprezentatív kutatás témája a magyarországi megtakarítási szokások voltak – mondta az ügyvezető igazgató. A felmérésből kiderült, hogy bár szeretnének félrerakni a magyar emberek, keveseknek sikerül. Kevesebb mint a lakosság fele takarít meg valamennyit, és nekik is csupán a kétharmada képes havi rendszerességgel félretenni.

Sokaknál az a probléma, hogy nincs elegendő jövedelmük ehhez, de egyesek nem is foglalkoznak ilyen módon a pénzügyeikkel, tehát a szándék is hiányzik – hangsúlyozta a szakértő.

Akiknek több pénzük van – jellemzően a 40-50 évesek –, tudatosabban és aktívabban foglalkoznak a megtakarításaikkal, a fiatalabb korosztálytól még távol áll a kérdés, pedig nekik több idejük lenne a takarékoskodásról gondoskodni.

A magyarok általában 10-20 ezer forintot tesznek félre azok, akik havi rendszerességgel figyelnek erre. Ez régiós viszonylatban is kevés, Szlovákiától és Csehországtól is el vagyunk maradva – emelte ki Jánosi Gergely. A nyugati államok lakossága sokkal többet tud megtakarítani, igaz, ott az életszínvonal fenntartásához is magasabb összegekre van szükség, de mind a megtakarítók arányát, mind a félretett pénz mennyiségét nézve jelentős elmaradásban vagyunk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sokkal többet kéne spórolnunk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást