eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Ez már realitás: ázsiai vendégmunkások jöhetnek az építkezésekre

Ez már realitás: ázsiai vendégmunkások jöhetnek az építkezésekre

Már 20-30 ezer ember hiányzik az építőiparból, és már a környező országokból sem pótolható: jöhetnek az ázsiai vendégmunkások.

Hiába emelkedtek a kivitelezési díjak, rossz a bérszerkezet, a pluszpénzek nem jutnak el az alsó szintekig, nagy részük eltűnik a kkv-szektorban, ahol az alkalmazottak 90 százaléka továbbra is minimálbéres, és a cégek nem költenek fejlesztésre.

"A szakképzett munkaerő kivándorlását tehát nem sikerült megállítani, pedig a pénz, amelyből emelni lehetne a béreket, már ott van az ágazatban" – mondta a Világgazdaságnak a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója, Scheer Sándor. Az idén várhatóan már több mint 106 milliárd forintos árbevételt elkönyvelő óriáscég vezére szerint súlyos gondot okoz a középvállalkozói réteg mohósága. Hiába fizetik ki a generálkivitelezők az alvállalkozók által diktált díjakat, a 3 ezer forintos óradíjon leszámlázott szakmunkát, a szakmunkások a legtöbb cégnél továbbra sincsenek megfizetve, ezért szerződnek külföldre. 

Nyugat-Európa munkaerő-piaci problémáira Kelet-Európa volt a válasz, a képzett ukrán szakmunkások már Nyugaton dolgoznak, onnan nem lehet megoldani a magyarországi építőipari cégek munkaerőhiányát, ezért Scheer Sándor szerint akár 3-5 éven belül

reális opció lehet kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése. 

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×