Elképesztően sok a költségvetési csalás

InfoRádió
2017. október 13. 19:53
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A részletekről Aszalós Andrea, a testület bűnügyi szóvivője beszélt az InfoRádiónak.

Ezen bűncselekmények nagy része, 40 százaléka költségvetési csalás volt. A mintegy 3000 bűncselekménnyel összesen 50 milliárd forintos kárt okoztak. Ennek 60 százaléka megtérült, a NAV az elkövetők vagyonának lefoglalásával tudta enyhíteni a kárt, tehát 30 milliárd forint megtérülése valószínűsíthető - mondta a szóvivő. 

Ezeket a bűncselekményeket 90 százalékban szervezetten követik el, hét esetben bűnszervezetről, 20 esetben bűnszövetségről volt szó.

A leggyakoribb elkövetési forma még mindig a láncolatos áfacsalás, vagyis amikor cégláncolatokat hoznak létre az áfa eltüntetésére.

"Érdekes számítás az is, hogy ha az előbb említett bűnszervezetek és bűnszövetségek tovább működtek volna, akárcsak egy évig, akkor további 4-4,5 milliárd forintos kárt okoztak volna" - mondta Aszalós Andrea. A NAV pénzügyi nyomozóinak ezért a legfontosabb stratégiai célja az, hogy a bűnözők vagyonát feltérképezzék és minél nagyobb részben lefoglalják, hogy a további bűncselekményeknek ne legyen gazdasági forrása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A láncolatos áfacsalás a leggyakoribb pénzügyi-gazdasági bűncselekmény
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást