eur:
394.03
usd:
364.7
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nevet változtatott a sikeres magyar alapkezelő

Nevet változtatott a sikeres magyar alapkezelő

A Concorde Alapkezelő új névvel, de változatlan tevékenységi körrel folytatja működését, az új nevük HOLD Alapkezelő lett - mondta Szabó László a cég vezérigazgatója a társaság budapesti tájékoztatóján szerdán.

Az alapkezelő eleinte az 1994-ben megalakult Concorde Értékpapír saját alapkezelőjeként folytatta működését, majd a Concorde Alapkezelő és a Concorde Értékpapír szétválását követően világossá vált, hogy a változásokat új névvel is érzékeltetni kellene - mondta el a tájékoztatón a magyarországi alappiac négy "legendás szereplője", Bilibók Botond, Szabó László, Móricz Dániel és Cser Tamás.

Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési igazgatója szerint világos helyzetet akartak, ezért eldöntötték, az alapkezelő nem használja a korábbi nevet.

A Concorde Alapkezelő most már csak a pénzügyi szakma történelméhez tartozik - jelezte Szabó László, hozzátéve, a jövőbeni terveik között szerepel a külföldi terjeszkedés is, most már a HOLD névvel.

Az alapkezelő kezelt vagyona mára jelentősen megnőtt, 30-40 ezer befektetője lehet Magyarországon, a kezelt vagyon pedig 600 milliárd forintra tehető, ezzel a magyar alappiacon a negyedik legjelentősebb szereplő a cég - mondta Bilibók Botond, a cég társtulajdonosa.

A pénzügyi alapok jövője

Sokat tudott nőni az utóbbi években a befektetési alapok piaca Magyarországon - mondta az InfoRádióban a HOLD Alapkezelő befektetési igazgatója.

A korábbi Concorde Alapkezelő utódjának vezetője, Móricz Dániel kifejtette: miután az utóbbi idők egyértelműen az állampapírokról szóltak, ezekbe mára már egyre kevesebb tőke áramlik, amiből a pénzügyi alapok profitálhatnak.

Szabó László vezérigazgató a Portfolio kérdésére elmondta: amikor 2011-ben megvásároltuk az Alapkezelő többségét, azt gondoltuk, pár év alatt sikerül elmagyarázni a pénzügyi világ szereplőinek és az ügyfeleknek a két cég markáns szétválását, az eltérő tulajdonosi struktúrát és működést. Lehetetlen feladatra vállalkoztunk vagy ügyetlenek voltunk? - ma sem tudom a helyes választ, de a lényeg, hogy nem sikerült. Két hasonló nevű versenyző cég egy adott piacon sok félreértést, bonyodalmat tud okozni, ezt elkerülendő nehéz szívvel a névváltás mellett döntöttünk.

"Átköltöztünk a Holdra"

A névváltoztatás szempontjairól Szabó László kiemelte:

az új név legyen rövid, könnyen megjegyezhető és ami fontos, angolul is legyen értelme, ráadásul kreatív képzettársításokra is alkalmas.

Nehéz nevet váltani, mert a régi név már szinte beépült a genetikai állományunkba, ráadásul nagyon sok név már foglalt - mondta Szabó László, hozzátéve, hogy a belső céges ötletbörzén rengeteg névváltozat született az elmúlt hónapokban, többségük valamilyen formában utalt a Concorde névre. Az ilyen áthallásokat azonban szerették volna elkerülni.

A "HOLD" név egyébként már régóta jelen van a társaság életében, a Concorde Hold Alapot még 2011-ben indították útjára, az értékpapírpiaci elemzések szóhasználati "szentháromságának" "Buy-Hold-Sell" egyikét kiválasztva.

Alapvetően hosszú távú befektetők vagyunk, az átlagos forgási sebessége az alapjainknak jóval kisebb, mint a versenytársaké, ráadásul azt szeretnénk, hogy az ügyfelek is sokáig tartsák a papírokat, tehát könnyen tudtunk azonosulni az új névvel - hangsúlyozta Szabó László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×