eur:
394.07
usd:
364.94
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Még több pénz juthat a nyugdíjasoknak

Még több pénz juthat a nyugdíjasoknak

Egy magyar "átlagnyugdíjas" - ha a kormány jelenlegi forgatókönyve érvényesül - a kiegészítő nyugdíjemeléssel és a nyugdíjprémiummal csaknem 40 ezer forintnyi pluszpénzt kaphat novemberben.

Az évenkénti rendszeres nyugdíjemelés az adott évre tervezett inflációtól függ. A 2017-ben ez 1,6 százalékot jelentett, de ha a várakozáshoz képest magasabb lesz az infláció, akkor év vége felé újra emelni kell. A nyugdíjtörvény alapján, ha az infláció adott évben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja a januári nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben - január 1-jéig visszamenőleg - kiegészítő nyugdíjemelést kell adni.

Bár a KSH legutóbbi, 2017. január-augusztusi adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az év egészére már 3 százalékos éves inflációval számol. Várhatóan utóbbi prognózisra alapozva adják majd a nyugdíjasoknak a plusz juttatást. Ez az év eleji emeléshez képest 1,4 százalékponttal nagyobb emelést jelenthet, ami

a 124,3 ezer forintos átlagnyugdíjra vetítve havi 1740, a teljes évre nézve pedig csaknem 21 ezer forintnyi pluszpénzt jelent

- számolta ki a napi.hu.

Az mfor.hu szerint a 2018-as nyugdíjemelést is a három százalékra tervezett infláció alapján határozzák majd meg, noha időközben nőtt az esélye annak – legalábbis a jegybank szerint -, hogy ennél kisebb legyen a fogyasztói áremelkedés mértéke. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban jelezte,

kitartanak a 3 százalékos nyugdíjemelés mellett.

Novemberben a nyugdíjasok most először nyugdíjprémiumot is kaphatnak. A nyugdíjtörvény alapján ugyanis, ha a változatlan áron számított GDP-bővülés 2017-ben várható mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartás tárgy évi egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor novemberben fizetni kell a nyugdíjprémiumot annak a személynek, aki 2016 legalább egy napján, valamint 2017 novemberében öregségi nyugellátást kapott, és a nyugdíjkorhatárát 2016-ban betöltötte. A nyugdíjprémiumot a nyugdíjfolyósító a novemberi nyugellátással együtt folyósítja.

A NGM 2017-es előrejelzése szerint a gazdaság idén 4,1 százalékkal növekedhet, noha ennél alacsonyabbak az elemzői várakozások. (A Magyar Nemzeti Bank a szeptemberi inflációs jelentésében 3,6 százalékot jelzett, az OECD 3 százalékot lát, az Európai Bizottság 2,9 százalékot, az IMF pedig 2,5 százalékot.)

A nyugdíjprémium kiszámításának képlete a következő: a bruttó hazai termék növekedéséből (százalékban) ki kell vonni 3,5 százalékpontot, az így kapott összeget (amelynek értéke a törvényi szabályozása szerint 0 és 4 közé eshet, az idei kormányzati tervek alapján pedig 0,6 lehet) meg kell szorozni a novemberi nyugellátás 25 százalékával - a prémium összege pedig legfeljebb húszezer forint lehet. Ez a nettó 124,3 ezer forintnyi átlagnyugdíjra vetítve mintegy

18 640 forintnyi prémiumot tesz ki.

Összességében körülbelül 40 ezer forintnyi pluszösszegre számíthat novemberben a magyar átlagnyugdíjas.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×