Eszméletlen, mit megengedhetnek ma már maguknak a magyar fiatalok

Infostart
2017. október 8. 19:56
Az Y és a Z generációnak, vagyis az 1980 és 1995, valamint az 1997 és 2007 között született korosztálynak egészen más igényei vannak a munkaerőpiacon, mint a korábban született generációnak – mondta az InfoRádiónak Ujváry Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Munka-Magánélet Programjának vezetője.

A fiatal munkavállalókra jellemző, hogy ritkán terveznek hosszútávon az adott munkahellyel, illetve az éppen betöltött pozícióval. Míg a korábbi általános vélekedés szerint 5-7 évente volt érdemes munkahelyet váltani, ma már 2-3 éves ciklusok után új kihívások után néznek a legfrissebb munkaképes generációk tagjai.

Sokkal rugalmasabban képzelik el a munkavégzést az idősebbeknél a munkaszervezés és munkaidő tekintetében, de másképp fogják fel a munka-magánélet egyensúlyát is. A nagyvállalatoknál van hajlandóság ezen igények kielégítésére, a szakértő szerint idővel a kis cégek is „eltanulhatják” ezt a szemléletet.

Fiatalságukból adódóan valószínűleg könnyebben alkalmazkodnak a gazdasági kihívásokkal szemben, valamint váltáskényszer esetén is. Bár ez főként egyénfüggő.

Tekintélytisztelet helyett inkább a tudást ismerik el.

Fontos számukra, hogy mentorként tekinthessenek feletteseikre – hangsúlyozta a programvezető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az Y és a Z generáció munkahelyi igényei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást