eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Még nincs vége a botránynak

Még nincs vége a botránynak

Az elmúlt hetekben már nem talált újabb szennyezett tojás­szállítmányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ám továbbra is óvatosságra inti a fogyasztókat.

Nem ért véget a nemzetközi tojásbotrány miatt nyáron elrendelt célellenőrzés. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Magyar Időkkel azt közölte: a laboratóriumban eddig több mint 350 mintát vizsgáltak meg a szakemberek. A kiemelt ellenőrzés során elsősorban a friss tojásra és a közvetlen feldolgozott termékekre, tehát a tojáslére és a tojásporra koncentrál a hatóság, a laboratóriumokban ugyanakkor az egyéb tojástartalmú élelmiszereket és a tyúkhúst is ellenőrzik.

Bár sokkal kisebb rá az esély, a tojás mellett

a baromfihúsra is kerülhet a telepeken használt rovarirtó szer.

Eddig három hazai tojástermelőnél, valamint négy külföldről származó tételben és két Romániából származó hússzállítmányban mutatták ki a laborvizsgálatok a rovarirtó szert határérték feletti mennyiségben. Az eljárások még nem zárultak le, a bírság kiszabása folyamatban van. A Nébih két esetben közfogyasztási cikkel való visszaélés alapos gyanúja miatt feljelentést is tett, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Legutóbb szeptember 14-én találtak problémás tételt, akkor egy hazai tojástermelő áruját vonták ki a forgalomból. A Nébih közölte: bár az elmúlt hetekben nem találtak szennyezett tételt a piacon,

az óvatosság továbbra is indokolt.

Azt tanácsolják, hogy a fogyasztók vásárlás előtt alaposan nézzék meg, hogy milyen terméket választanak, a termelők pedig csak megbízható forrásból szerezzék be az állományok kezelésére használt biocid készítményeket.

A nemzetközi tojásbotrány a nyár közepén robbant ki, miután kiderült, hogy egyes holland tojások rovarölő szerrel szennyezetten kerültek több európai országba.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×