Drasztikus adóemelésről nyújtott be javaslatot a kormány

InfoRádió
2017. október 4. 18:55
Több mint harmadával, 35 százalékkal emelné meg egy friss törvénymódosítás a reklámhordozókra kivetett termékdíjat.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szeptember 26-án nyújtotta be a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvénymódosító javaslatát az Országgyűlés elnökének. A módosító javaslat szerint a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85 forintról 114 forintra emelkedne - írja a piacesprofit.hu.

A Magyar Reklámszövetség és a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség szerint a termékdíj emelése indokolatlan, ilyen mértékű növelése pedig egyenesen elfogadhatatlan. Az MRSZ és a DIMSZ közös közleményében arra kéri a kormányt, hogy az előzetes szakmai egyeztetést nélkülöző emelésről és annak mértékének okairól adjon tájékoztatást, valamint az ennek következményeit vizsgáló hatástanulmányt bocsássa az iparág rendelkezésére.

Az MRSZ és a DIMSZ véleménye szerint a közel 35 százalékos termékdíj emelés a direktmarketing tevékenységet folytató vállalatokat és a magyar sajtótermékek egy részét olyan indokolatlan többlet teherrel sújtja, amely a 7,5 százalékos reklámadó mellett csaknem finanszírozhatatlanná teszi a vásárlói tájékoztatásban fontos szerepet betöltő reklámeszközök – az ingyenes reklámújságok, szórólapok, DM-levelek – fenntartását, és egyértelműen áremelkedéshez vezet.

A termékdíj növelése ágazati becslésekre alapozva a teljes magyar piacra vetítve több mint egymilliárd forint többletadóterhet jelenthet. A 2016-ban a teljes reklámtorta mérete 216,09 milliárd forint volt, ebből 32 milliárdos szeletet birtokolt az adatvezérelt marketing (DM) szegmens.