eur:
393.81
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Egyre ijesztőbb a higiéniai helyzet

Egyre ijesztőbb a higiéniai helyzet

A hazai élelmiszeriparban, kereskedelemben, vendéglátásban, közétkeztetésben működő vállalkozások nyári szezonális ellenőrzései során a tavalyinál jóval kevesebb árut kellett lefoglalni, de sok higiéniai hiányosságot vettek észre – írta a Magyar Idők.

Mintegy 42 millió forint bírság és 14 tonna forgalomból kivont termék volt a mérlege az idei szezonális nyári ellenőrzésnek. A július elseje és augusztus 31-e között zajlott kiemelt vizsgálat során csaknem 7150 létesítmény működését vizsgálták – közölte a lap

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a járási hivatalok szakemberei

226 alkalommal figyelmeztették a vállalkozásokat, 417 alkalommal szabtak ki bírságot.

A feltárt hiányosságok miatt a hatóság embereinek 44 esetben a létesítmény működését is fel kellett függeszteni – ismertette a fő adatokat Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója. 

Mivel a nyári melegben könnyebben romlanak az ételek, ezért a hűtési lánc fenntartása is a Nébih ellenőrzése középpontjába került. A tapasztalatok szerint az előző évekhez képest a vállalkozások sokkal nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a megfelelő hűtés folyamatosan biztosított legyen.

Szintén javulás látható az élelmiszerek eredetére vonatkozó követelményeknél is, idén jóval kevesebb árut kellett a hatóságnak lefoglalnia a nyomon követhetőségi hibák miatt. 

A két hónapig tartó akció ideje alatt összesen 1186 hazai és 115 külföldi terméktételt vontak ki a forgalomból. Arányuk ugyan magasabb a tavalyinál, de az áruk mennyisége csökkent: tavaly meghaladta a 102 tonnát, idén 14 tonnányi volt.

Az előző évinél gyakrabban futottak bele higiéniai gondokba az ellenőrök. Szinte minden kategóriában gondot okozott a higiéniai követelményekkel kapcsolatos hiányosság. Igaz ez a gyártókra, a kereskedőkre, a vendéglátóhelyekre, a fesztiválok árusaira és a tábori konyhákra egyaránt.

A laboratóriumokba érkezett 166 minta közül kilenc előre csomagolt, pácolt húsban szalmonellát találtak. Kilenc fagylaltban enterobaktériumok jelenlétét mutatták ki, amelynek hátterében a szakember szerint a rossz higiénia, a kézmosás hiánya és a nem megfelelő mosogatás, takarítás áll. 

Az éttermekben a szakemberek hiányosságokat tapasztaltak a dolgozók egészségügyi alkalmassága, képzettsége terén is, továbá jellemző volt a takarítás hiánya, és a műszaki-technikai feltételek is hagytak kívánni valót maguk után. 

A nagy hazai fesztiválokra kitelepült vendéglátósok 70 százaléka biztonságosan, 26,5 százaléka pedig kisebb hibákkal, de biztonságosan üzemelt, hatósági beavatkozásra az egységek 3,2 százalékánál volt szükség – ez magasabb arány a tavalyinál. 

A bulinegyedben jellemző probléma volt, hogy az ételek szűk helyen, zsúfolt körülmények között készültek, ezért hat egységben az ételkészítést is fel kellett függesztenie a hatóságnak.

A Balaton-környéki halsütödékben négy helyen csak kisebb hiányosságokat tapasztaltak, 5 üzletben azonban mintegy 1,2 millió forint értékű bírságot szabtak ki. A tábori étkeztetésnél sokszor képzetlen dolgozókkal találkoztak az ellenőrök, és a helyzetet súlyosbította, hogy sok helyen elhasználódott eszközökkel, korszerűtlen konyhákban folyt a munka. 

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×