Újabb segélykiáltás: drasztikus nyugdíjemelést várnak a kormánytól

InfoRádió
2017. szeptember 24. 10:43
A nyugdíjminimum drasztikus megemelését, s a teljes nyugdíjrendszer átdolgozását követelik a vasutasok. Öt nagy nyugdíjas szervezet már fél évvel ezelőtt is írásban jelezte a kormánynak: veszélyben van az idősek megélhetése, egyre többen nyomorognak, de erre nem érkezett válasz. A Vasutasok Szakszervezete felháborítónak és modortalannak is tartja a hallgatást, ezért a nyugdíjasok mellé állt, hogy közösen követeljenek érdemi intézkedést.

Nem tudni mikor és azt sem, hogy mennyit emel a nyugdíjakon a kormány, félő ugyanis, hogy a miniszterelnök napokban tett kijelentése, miszerint a számok ismeretében majd emel egy kicsit a nyugdíjakon, nem több kampányfogásnál – írja közleményben a Vasutasok Szakszervezete. Meleg János, az érdekképviselet elnöke kijelentette, minden plusz százaléknak örülnek, de nem várnak tétlenül holmi könyöradományra, hiszen öt nagy nyugdíjas szervezet már fél évvel ezelőtt is jelezte: kritikus az idősek helyzete, sokan nyomorognak, ezért

sürgősen változtatni kell az egész rendszeren, s drasztikusan meg kell emelni a nyugdíjminimumot is.

A kormány nem válaszolt a nyugdíjas elnökök levelére, a Vasutasok Szakszervezete az ügye mellé állt. Újabb levelet írtak, ezúttal a VSZ és a VSZ Országos Nyugdíjas Szervezete (ONYSZ) aláírásával, hogy nagyobb nyomatékot adjanak a követelésnek: érdemben foglalkozzanak az idősek gondjaival – mondta Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnöke.

Kiemelte: a most elküldött sürgető levél tatalma a fél évvel ezelőttihez képest nem sokat változott, mint ahogy a nyugdíjrendszer sem, amely nem teremt biztonságot az idős emberek számára, s nem garancia sem a mostani, sem a majdani nyugdíjas generáció megélhetésére. Az elnök leszögezi: minden idős embernek joga van méltóságban élni, ezért is felháborító a döntéshozók közönye.

A nyugdíjas szervezetek – ezúttal az aktívak szervezetével megerősödve – egyébként nemcsak panaszkodnak és kritizálnak, de érdemi javaslatokat is tesznek, tettek is már a helyzet jobbítására. Meleg János szerint azonban egyértelmű, hogy a kormány elzárkózik mindenfajta párbeszédtől, partneri kapcsolattól.

A VSZ és a nyugdíjas szervezet ezért közös eltökélt szándéka addig kongatni a vészharangot egyre hangosabban, amíg a döntéshozók nem ülnek le tárgyalni velük - olvasható a szervezet közleményében.