Ezt biztosan nem tudta Christine Lagarde-ról

InfoRádió
2017. szeptember 19. 13:47
Christine Lagarde, a nemzetközi valutaalap jelenlegi vezérigazgatója lehet az Európai Bizottság következő elnöke, miután Jean-Claude Juncker jövőre leköszön - írta egy német újság. Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézetének igazgatója szerint számos érv szól a vezetőnő mellett.

Az IMF első női ügyvezető igazgatója nagyon különleges személyiség – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézetének igazgatója, hozzátéve, hogy Christine Lagarde-nak rendkívüli a karrierje is.

„Már 2005-ben a francia kormánynak dolgozott, akkor még csak külkereskedelmi, később pénzügyi és gazdasági miniszter lett. Sok mindent tanult, Amerikában is járt középiskolába, politikatudományokat Aix-en-Provence-ban végezte mesterszinten. Utána ügyvédként dolgozott a Baker&McKenzie-nek.”

Az IMF korábbi elnöke idő előtt felmondott, a helyére kerülő Christine Lagarde a rendkívül nehéz világgazdasági környezetben „rendkívül jól navigálta a hajót” - fogalmazott Magas István, hozzátéve, hogy most is azért merült fel a neve, mert egy viszonylag megosztott Európában kellene újra egységesíteni a vezetést.

„Az esélyei nagyon jók. Személyes kapcsolatok, szimpátiák, de főleg Németország, Angela Merkel támogatása szükséges, de a végső bólintást - valószínűleg - szerint a francia elnök, Emmanuel Macron adja meg.”

Christine Lagarde kapacitását, karizmáját és befolyásoló erejét tekintve is jó jelölt – foglalta össze a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézetének igazgatója. Magas István megjegyezte, az IMF vezérigazgatójának önéletrajzában az is szerepel,

tagja volt a francia szinkronúszó-válogatottnak is.

„Fontos, hogy olyan ember legyen, akinek pénzügyi, jogi és világgazdasági kitekintése is van.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezt biztosan nem tudta Christine Lagarde-ról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást