Az autógyárak fékezhették le az ipart

InfoRádió / MTI
2017. szeptember 6. 11:50
Az autógyárak a szokásos augusztusról előrehozták júliusra a nyári leállásokat, aminek nagy szerepe lehetett az ipar meglepően gyenge júliusi teljesítményében - állapították megpiaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott előzetes jelentése után.

Ürmössy Gergely, az Erste bank vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában emlékeztetett, hogy a várakozások 7 százalék körüli növekedést prognosztizáltak, ehhez képest különösen gyenge júliusi adat érkezett. Az ipari termelés volumene júliusban 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Vélhetően a nyári autóipari leállások okozhatták a termelés jelentős visszaesését

- közölte, de a feltételezés megerősítésére a részletes adatok közzétételéig várni kell.

Ürmössy Gergely véleménye szerint szeptember végére stabilizálódhat az ipari teljesítmény és folytatódhat az év első felében látott felívelés. Az év egészében 5 százalék körül alakulhat az ipari termelés növekedési üteme.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a júliusi adat arról tanúskodik, hogy ez volt az elmúlt három év legrosszabb teljesítménye, de az elmúlt 5 évre visszatekintve is csak egyszer volt ennél rosszabb hónapja a magyar iparnak.

Közölte, a rendkívül gyenge ipari adat egyben azt is jelenti, hogy a kiskereskedelem után ez a második fontos mutató, ami a vártnál gyengébb harmadik negyedévi gazdasági aktivitásra utal. Ugyanakkor az első hónapból kár lenne elhamarkodott következtetést levonni, mindazonáltal a kép eddig nem túl biztató - vélekedett.

Az ING Bank elemzője hangsúlyozta, ha a részletes adatok is azt mutatják majd, hogy valóban a járműgyártás visszaesése rántotta mélybe a teljes ipart, akkor egyértelmű, hogy az autóipartól való függés komoly gondokat okoz. Nem csupán arról van szó, hogy az önmagában 30 százalékos részarányt képviselő ágazat gyengélkedik, de a kapcsolódó ágazatok is visszaeső kereslettel és termeléssel szembesülhetnek, vagyis a tovagyűrűző hatásokat figyelembe véve a járműgyártás teljesítménye egyre inkább kulcskérdéssé válik. Ez rávilágít a magyar ipar egysíkúságának veszélyeire - közölte.

Kifejtette, a magyar ipar rövidtávú kilátásaival kapcsolatban a júliusi adat után nehéz optimistának lenni, abban lehet bízni, hogy ez a jelentős visszaesés csupán a nyári leállásokkal hozható összefüggésbe, amelyek hatása felerősödött az egyébként is kapacitáskorlátokkal küszködő iparban. Virovácz Péter továbbra is úgy véli, hogy az 5 százalék körüli ipari növekedés 2017 egészében teljesíthető, de ehhez - egy gyenge augusztusra számítva - szeptembertől sokkal magasabb fokozatba kell kapcsolnia az autógyártásnak és a teljes iparnak.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint, mivel az adatok éles ellentétben állnak szinte minden belföldi és a magyar szempontból lényeges német konjunktúra-mutatóval, azt lehet feltételezni, hogy az autógyártók augusztus helyett júliusban tartották a nyári leállásokat. Amennyiben így van, augusztusban meredek felpattanás várható - fejtette ki.

Aláhúzta, a következő hónapokban ismét magasabb ütemre kapcsolhat az ipari termelés, részben a tavalyi alacsony bázis, részben újabb kapacitások üzembe helyezése (élelmiszeripar, gumiipar, elektromos autó akkumulátor gyártás), részben pedig az egyre erősebb európai konjunktúra hatására. Idén 5 százalék feletti növekedésre számít a Takarékbank elemzője az iparban. Lényegesebb gyorsulást 2018-ban vár, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások (Audi, Mercedes) lépnek üzembe.