Történelmi pillanat a magyar gazdaságban

InfoRádió
2017. szeptember 5. 13:17
Mióta a magyar állam hitelt vesz fel, arra sohasem volt példa, hogy a kölcsönért az államnak fizessenek a hitelezői, de most ezt is megéltük – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály elmondta: gazdaságtörténeti rekord, hogy az Államadósság Kezelő Központ negatív értéktartományban, -0,02 százalékos hozamon adott el 15 milliárd névértékű Diszkont Kincstárjegyet a keddi aukcióján. Mind az elfogadott minimális, a maximális és az átlaghozam is negatív lett. Az adósságkezelő több mint háromszoros kereslet mellett értékesítette az állampapírt: a befektetők összesen 49,6 milliárd forint értékben tettek ajánlatot.

A tárca tájékoztatása szerint a nemzetgazdasági miniszter hozzátette: a magyar költségvetés stabil, jó állapotban van, az államadósság folyamatosan csökken, ezen belül is egyre kisebb a külföldiek kezében lévő állampapír. Az elmúlt hetek tendenciája alapján arra lehet számítani, hogy a mai aukción elért negatív hozam a következő aukciókon is megismétlődhet.