Jelentős változás a magyarországi üzletekben

InfoRádió
2017. augusztus 30. 19:02
A legnagyobb béremelést a boltok bérrangsora alapján a bútorbolti eladók kapták egy év alatt. Most legjobban az illatszerbolt, legrosszabbul pedig a halbolt és a ruházati - gyakorta kínai - piac fizet - írja a blokkk.com.

Emelkedtek ugyan mindenütt a bérek a bolti dolgozók körében az elmúlt egy évben, de nem egyformán. A boltok bérrangsorát 2017 júniusában az italbolt vezette. 

A bolti dolgozók keresete (amiben az alapbér mellett benne van például a bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom) hónapról hónapra is hullámzik. Így például a halas boltban 10 ezerrel kevesebbet kerestek júniusban az ott dolgozók, mint májusban, viszont az italboltosnál 13 ezerrel lett több a havi juttatás egy hónap alatt. A benzinkút is jobban fizetett júniusban, mint májusban, átlagosan 9 ezer forinttal. Nagyot esett a sportszerbolti eladók fizetése egy hónap alatt, 18 ezer forintot, pedig indult a nyár. A júniusi bérmozgásban feltehetően szerepet játszott az is, hogy nagyobb tempóra váltott a szünidős a diákmunka, ami ebben a statisztikában nincs benne, de például a nyári szabadságon lévő bolti dolgozók nyilván nem kapnak vasárnapi pótlékot. 

A statisztikák szerint 2017 júniusában nyílt az olló a legjobban és a legrosszabbul fizető boltok bérszintje között. Egy év alatt a legtöbb emelést a bútorbolti dolgozók kapták, 38 ezer forintot, de nem sokkal, mindössze kétezer forinttal kevesebbet a benzinkutasok. A legkevesebbet a halárusok havi keresete nőtt, mindössze 12 ezer forinttal. A ruhás piacok árusainak keresete is csak 18 ezer forinttal emelkedett.

sorrend bolttípus2016. június
(ezer forint)
2017. június
(ezer forint)
változás
(%)
1ital193219+ 26
2bútor173211 + 38
3illatszer192207+ 15
4sportszer189204+ 15
5autószalon181202+ 21
6élelmiszer vegyes164194+ 30
7benzinkút156192+ 36
8ruha158185+ 27
9könyv146183+ 37
10óra, ékszer155178+ 23
11használt cikk147175+ 28
12játék154174+ 20
13híradástechnika149174+ 25
14dohányáru141168+ 27
15hús137165+ 28
16pékáru139165+ 26
17élelmiszer piac140164+ 24
18zöldséges140164+ 24
19ruhás piac144162+ 18
20hal138150+ 12

2017 júniusában a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatott fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete 24 milliárd forint költséget jelentett (járulékok nélkül, a négy főnél nagyobb vállalkozások körében), egy évvel korábban ez csak 20 milliárd forint volt. A különbség 20%, ami következik is a keresetemelkedés átlagos üteméből. A boltos kiskereskedelem kapaszkodik felfelé a bérfizetésben, de azért a nemzetgazdasági átlagtól még mindig elmaradóban van. 

2016. január
(ezer forint)
2016. december
(ezer forint)
2017. január
(ezer forint)
2017. június
(ezer forint)
kiskereskedelem154172183188
nagykereskedelem170196194204
nemzetgazdaság172195194210