Visszatér Budapestre egy legendás cég

Infostart
2017. augusztus 17. 08:10
Jövő májustól ismét lesz közvetlen járat a ferihegyi repülőtérről az Egyesült Államok keleti partjára. Az American Airlines indít napi járatot Budapest és Philadelphia között. Jövő májustól Chicagóba is közvetlen járat indul Budapestről a LOT jóvóltából.

Május 5-én indul az első American Airlines repülőgép Budapestről Philadelphiába – mondta el a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály hozzátette, a járat előző nap indul el a New Yorktól mintegy száz mérföldre dél-nyugatra fekvő pennsylvaniai városból.

„Onnantól a nyári szezonban naponta közlekedik Budapest és Philadelphia között a Boeing 767-300-as típusú repülőgépe.”

Az American Airlinesnak Philadelphia az egyik nagy elosztóközpontja, így egyrészt az összes amerikai célpontra, másrészt a karibi térségre is el lehet jutni egy átszállással – mondta a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

„Az utazás időtartama nagyjából annyi - 9 óra -, mint New Yorkba, visszafelé pedig több mint egy órával rövidebb, hiszen ilyenkor a Föld is a repülőgép alá fordul.”

Az American Airlines legutóbb a 2011-es nyári menetrendben közlekedtetett járatot Budapestre, akkor New York és Budapest között teljesítettek járatokat szintén Boeing 767-300-as gépekkel. A Malév csődje után ezt nem újították fel.

Jövő májustól Chicagóba is közvetlen járat indul Budapestről, a LOT ráadásul ehhez Budapestre költözteti egyik Boeing 787 Dreamlinerét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jövőre újabb amerikai nagyvárosba repülhetünk Budapestről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást