Nagy a pörgés a világ legelső nyugdíjas szövetkezetében Kaposváron

InfoRádió
2017. augusztus 16. 16:46
Kaposváron megkezdte működését a világ első nyugdíjas szövetkezete. A Déli Szomszédok névre keresztelt közérdekű szervezet az időseknek kínál munkalehetőséget.

Nyugdíjas pedagógusokat és orvosokat is várnak, de könnyű fizikai-és betanított munka is vállalható.

Folyamatosan érkeznek a nyugdíjasok a kaposvári irodába - írja a sonline.hu. Domján Ferencné 12 éve van nyugállományban, de mellette már többször is vállalt munkát. – Már többször hallottam a tévében a nyugdíjas szövetkezetekről, nagyon jó ötletnek tartom ezért is jöttem ma ide, hogy regisztráljak – mondja a már 70 felé közelítő asszony. – Eddig takarítást vállaltam, de most inkább valami könnyű fizikai munkát szeretnék. Nemcsak a pénz motivál. Egészséges vagyok, szeretek dolgozni, de a pénz is jól jön a nyugdíj mellé- tette hozzá.

A nyugdíjas szövetkezet az iskolaszövetkezetekhez hasonlóan jött létre.

Még a feltételrendszere is szinte ugyanaz, ez nem is csoda hiszen a jogalkotó is ugyanaz volt mint az iskolaszövetkezetnél- magyarázza a kaposvári Déli Szomszédok Nyugdíjas Közérdekű Szövetkezet egyik alapítója. A Viapan Group régióvezetője, Dakó Roland büszkén meséli: az országban elsőként már július legelején megalapították a szövetkezetet.

– Azt is mondhatnám, hogy ez egy igazi hungarikum, azaz a világ legelső nyugdíjas szövetkezete. A lényege pedig abban rejlik, hogy az idősek itt nagyon kedvező feltételek mellett dolgozhatnak. A bérükből mindössze 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

Ezen kívül ami a legfontosabb: a nyugdíjuk teljes egészében megmarad.