Nem is olyan jó Magyarországnak az elektromos autók terjedése

Infostart
2017. augusztus 11. 15:30
Negatívan érintheti az elektromos autók elterjedése a magyar gazdaságot - mondta az InfoRádiónak az Erste Bank olajipari elemzője.

Nagy igény van egy jó minőségű, a belsőégésű motorossal versenyképes elektromos autó piaci megjelenésére

– mondta az Erste Bank olajipari elemzője. Pletser Tamás hozzátette, most úgy tűnik, hogy néhány éven belül elérhető távolságba kerül.

„Ez komoly változást hozhat a világ autóiparában is.

Magyarország ennek nem feltétlenül lesz nyertese,

ugyanis az elektromos autó várhatóan jóval egyszerűbb szerkezet lesz, ahol a legnagyobb hozzáadott értékű eszközöket, például az akkumulátort valószínűleg nem Magyarországon gyártják.”

A változás a sikeres német autógyártók számára is évekig tartó versenyhátrányt okozhat.

„Egyrészt lemaradhatnak, nem lesznek olyan sikeresek, mint eddig voltak, másrészt az összeszerelés a teljes értékláncon belül még kisebb részt fog kihasítani magának. Ez azt jelenti, hogy

kisebb szerepet kaphat az, amiben Magyarország erős.”

Az Erste Bank olajipari elemzője jelezte, a becsléseik szerint a gépjárműipar a beszállítókkal együtt a magyar GDP 8 százalékát teszi ki. Pletser Tamás hozzátette, azt, hogy a változás milyen gyorsan zajlik, nehéz megmondani.

„Az látszik, hogy most még az elektromos autó nem igazán vetélytársa a belsőégésű motornak; jóval drágább és korlátozottabb is a felhasználása. Azonban gyorsan zajlanak a folyamatok, ha lesz versenyképes termék, gyors változást és az autógyártóknak komoly kihívást okozhat.”

A Tesla, ahogy a többi gyártó, a legnagyobb hozzáadott értékű részeket – marketing, dizájn, akkumulátor – jó eséllyel Magyarországon kívül gyártja – mondta az elemző. Ennek ellenére, ha megtelepszik Magyarországon, az abból a szempontból pozitív, hogy egy jelentős növekedés előtt álló cég jelenik meg a piacon – tette hozzá Pletser Tamás.

„A piaci becslés 2020 és 25 közé teszi azt az időpontot, ami a versenyképes elektromos autó megjelenhet.

Ez azon alapul, hogy milyen mértékben csökken a lítiumion-akkumulátorok ára. Jelenleg 150 dollár/kilowattórás költségnél vagyunk, aminek legalább 100-ra kellene süllyednie.”

Pletser Tamás hozzátette, komoly technológiai áttörésekre is szükség lenne, valamint az elektromos autó csak az egyik iránya a fejlesztéseknek,

a japánok például továbbra is a hidrogénhajtás jövőjében hisznek,

de ezen kívül is számos fejlesztés van, ami komoly alternatívát jelenthet a mostani, szénhidrogén alapú közlekedésnek – hangsúlyozta az Erste Bank olajipari elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem is olyan jó Magyarországnak az elektromos autók terjedése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást