Lerombolták a sikeres vezetők 5 mítoszát

InfoRádió
2017. augusztus 4. 19:23
Meglepő eredményekkel is járt egy több ezer vezérigazgató részvételével készült tízéves tanulmány, ami azt vizsgálta, mitől lesz valaki sikeres vezető.

Számos tévhit él arról, milyennek kell lennie egy sikeres felsővezetőnek - derült ki a chicagói ghSMART vezetői tanácsadó cég kutatásából, amit a BBC idézett

A vezérigazgatónak karizmatikusnak kell lennie

Az egyik legelterjedtebb nézet, hogy jó cégvezető csak karizmatikus ember lehet. Az olyan nagy hatású emberek, mint a General Electric vezérigazgatója, Jack Welch, vagy az egykori Apple-vezér, Steve Jobs, éltetik ezt a mítoszt, ami elég népszerű nézetnek számít a kiválasztást végzők körében. 

Ezzel szemben egyáltalán nem baj, ha valaki introvertált. Ráadásul úgy találták, hogy az introvertáltak egy kicsit többször váltották be az igazgatótanács hozzájuk fűzött reményeit, mint az extrovertáltak.

Lytkina Botelho, a ghSMART munkatársa és a tízéves "Genome Project" alapítója szerint a karizma meglétét túlértékelik. "Előfordul, hogy szimpatikusabb és magabiztosabb egy extrovertált, ugyanakkor lehet, hogy ez a viselkedés nincs összefüggésben a teljesítményével."

A vezérigazgatónak nem szabad elismernie, ha téved

Sok vezetőnek nehézségei vannak hibás döntéseinek beismerésével. Egyesek a gyengeség jelének tartják a kudarcot, mások a részvényesek vagy a testületi tagok lehetséges reakciójától tartanak. 

A kudarc azonban a siker fontos része. A kutatásban résztvevő szinte összes vezérigazgató követett el jelentős hibákat, 45%-uk ráadásul olyan súlyút, hogy az az állásukba került vagy jelentősen hátráltatta az üzletet. De azok, akik kis híján tönkretették a karrierjüket vagy majdnem tönkretették a cégüket, nagyrészt - 78%-ban - végül kiváló felsővezetők lettek.

Ha valaki rájön, mit rontott el, és valóban tanulni tud belőle, az később jobb teljesítményt nyújt - hangsúlyozza a tanulmány.

"A gyengébbek általában másokat hibáztatnak, vagy elmagyarázzák a dolgokat, és ez megnehezíti számukra a tanulást" - mondja Bothelo.

A vezérigazgató legyen tapasztalt az adott szektorban

Az igazgatótanácsok gyakran tartanak attól, hogy olyan vezetőt válasszanak, aki a szektoron kívülről érkezik. Pedig ők új megközelítéseket, új megoldásokat hozhatnak, hiszen nem kötik őket a bejáratott gondolkodásmódok és a szektorban közismert megoldások - írják a kutatásban. 

Az iparági ismereteket meg lehet tanulni. A jó vezetői készségekkel (például az emberek hatékony irányítása vagy a jó problémamegoldó készség) "messzebbre jut" egy vezérigazgató és egy cég is - írták.

A vezérigazgató legyen autokratikus

A vezér legyen kegyetlen - ezt a hozzáállást többen is osztják. A GE-nél dolgozó Jack Welch például minden év végén három részre osztotta volna a munkavállalókat: a legjobb 20%-nak dicséret járt volna, a középső 70%-nak képzés, a legrosszabbul teljesítő 10%-ot pedig simán kirúgta volna - példálóztak a tanulmány készítői.

A megfélemlítéssel ellentétben a felmérés szerint a "se nem kemény, se nem puha" vezetők a sikeresek: ők nem mindenki kedvencei, de nem is diktátorok. Az emberek nagy része elégedett az ilyen főnökkel és jól végzi a munkáját.

Felsőfokú végzettségű ember lehet csak vezérigazgató

Ezzel kapcsolatban azt találták, hogy ez olykor egyáltalán nem igaz, ugyanis nem a végzettség határozza meg a teljesítményt, hanem az "erős szellemi lóerő".

Az Egyesült Királyságot is felhozták példának a tanulmányban, mondván, ott nem feltétlenül az intelligencia, inkább a társadalmi osztály határozza meg, hogy kik járhatnak a legjobb egyetemekre. 

Sikeres vezetőnek lenni a kutatás egyik résztvevője szerint sokkal inkább azt jelenti, hogy valaki képes jobb életet biztosítani a partnereinek (vagyis a részvényeseknek, a dolgozóinak és a nagyközönségnek), mélyen megérti az üzleti környezetet, amiben dolgozik, valamint emberközpontú.