Mobilbankolás: az eredmény még a piackutatókat is meglepte

Infostart
2017. július 28. 20:02
Másfélszeresére nőtt a mobilbanki alkalmazást használók köre az elmúlt egy évben – ismertette a GfK piackutató felmérését a cég szakértője. Ertl András szerint a felhasználók meglepő módon nem pusztán egyenlegüket követik nyomon, de sok tranzakciót is ezen a felületen bonyolítanak le.

„Az idei kutatásunk arra mutat rá, hogy közel a másfélszeresére nőtt a mobilbanki applikációt használók köre” - közölte a GfK szakértője.

Hozzátette: ez két dolog miatt történt. Egyfelől az okostelefont használók aránya elérte a 85 százalékot, ami 2014-ben még csak 54 százalék volt a 15 és 59 év közötti internethasználók körében. Másrészt az okostelefont használók körében 21 százalékra emelkedett a mobilbanki appot használók köre.

„Meglepett az eredmény, ami szerint a fogyasztók igen nagy arányban használják aktív bankolásra a mobileszközöket.

70 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt időszakban végzett átutalást a mobiltelefonján”

- hangsúlyozta Ertl András.

Elmondta, hogy természetesen a legnépszerűbb funkciók továbbra is a számlaegyenleg és a számlatörténet megtekintése.

A GfK szakértője úgy véli, hogy mobiltechnológia a jövőben is igen meghatározó lesz a pénzügyekben.

Ertl András elmondta, hogy a kutatásukban a mobilfizetéseket is vizsgálták. Ezek alapján elmondható, hogy

a 15-59 év közötti internetezők harmada fizet valamilyen módon a mobiltelefonjával. A legtöbbször SMS-sel parkolnak, de előkerül a mobiltelefon akkor is, amikor fizetésről van szó

– ismertette a GfK szakértője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Meglepően jól haladunk mobilbankolással
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást