Hátrébb léphet a Google

Infostart
2017. június 28. 15:50
A Google-re kiszabott 2,4 milliárd eurós uniós bírság körülbelül a cég 11-15 napi bevételének felel meg - mondta az InfoRádiónak a GKI Digital Kft. ügyvezetője. Madar Norbert szerint a brüsszeli döntés után a Google-nak Európában mindenképpen hátrébb kell lépnie.

Kilencven napja van a Google-nak, hogy megváltoztassa a jogosulatlan versenyelőnyt jelentő magatartását – mondta a GKI Digital Kft. ügyvezetője. Madar Norbert hozzátette, ez azt jelenti, hogy

módosítania kell a találati listákat létrehozó metódusait, folyamatait és algoritmusait.

„A Google-nél bizonyára most azon dolgoznak, hogy megbecsüljék, mekkora bevételtől esik el a cég. A kiadott állásfoglalásuk visszafogottan nyilatkozik a döntéssel kapcsolatban, és kijelentették, megvizsgálják a fellebbezés lehetőségeit. Ennek fontos pillére az elszenvedett bevételkiesésük mértéke, ezért most bizonyára ennek megbecsülésén dolgoznak. Ez nem is olyan egyszerű, mert a Google Shopping nevű szolgáltatás nem külön oldal, hanem a keresőmotor specifikus része.”

Madar Norbert elmondta, a becslések szerint

a 2,4 milliárd eurós bírság a cég nagyjából 11-15 napi bevétele, tehát nekik is tetemes összeg.

A GKI Digital Kft. ügyvezetője hangsúlyozta azt is, hogy a döntés mindenképpen precedens értékű, nemcsak a Google-nak, hanem az összes Európai Unión kívüli technológiai óriásvállalat számára. Az EU évek óta azon van, hogy ezt, a számára idegen és távoli piacot valahogy szabályozza. Madar Norbert a Microsoftot említette példaként.

„Sok évvel ezelőtt az Európai Bizottság nem nézte jó szemmel, hogy a Microsoft által gyártott Windows-operációs rendszerekben előre volt telepítve az Internet Explorer, és arra kötelezte az óriáscéget, hogy az európai felhasználóknak eladott termékekbe böngészőválasztót helyezzen el. Benne volt az Explorer is a szoftvercsomagban, de meg kellett adniuk az európai felhasználóknak a lehetőséget, hogy egyenlő versenyfeltételek mellett dönthessenek, milyen böngészőt akarnak használni.”

Madar Norbert úgy vélte, a Google esetében is ez lesz a következmény;

hátrébb kell majd lépnie, versenykövető magatartást kell folytatnia.

A GKI Digital Kft. ügyvezetője hozzátette azonban, hogy a bírság és annak hatása csak az Európai Unió területén érvényes, a világ többi részén továbbra is ugyanazt az üzletpolitikát alkalmazza majd a Google.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hátrébb léphet a Google
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást