Váratlan fordulat a magyar Takata ügyében

InfoRádió / MTI
2017. június 26. 19:02
Nem zárják be a miskolci üzemet, sőt, bővítés is lesz.

A Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását.

Azzal kapcsolatban, hogy a Takata autóalkatrész-beszállító vállalat hétfőn csődvédelmet kért Japánban és Egyesült Államokban, a magyar leányvállalat közleményében hangsúlyozta: a csoport Japánban, Ázsiában, Amerikában és az európai, közel-keleti és afrikai régióban (EMEA) tevékenykedő jogilag független, önállóan működő részlegekből áll.

A légzsák-meghibásodással kapcsolatban felmerült költségek és pénzügyi terhek elsősorban az amerikai és a japán érdekeltségeknél keletkeztek, a csoport többi érdekeltsége viszont nyereségesen működik és megfelelő bevételt termel - mutattak rá. A Takata EMEA pénzügyi mutatói kifejezetten jók, a cég erőteljes gazdálkodási bázisra támaszkodik és jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezik.

A közlemény kiemeli, hogy a Takata EMEA függetlenül működik és nem szorul egyetlen más Takata érdekeltség pénzügyi támogatására sem. A konszern magas megrendelés-állománnyal rendelkezik az EMEA térségben, fizetési kötelezettségeit módosítások és fennakadások nélkül tudja teljesíteni beszállítói és alkalmazottai felé és termékeit is zökkenőmentesen szállítja ki megrendelőinek. A Takata nem készül csődvédelmet kérni Európában - szögezték le.

Hozzáfűzték: a Takata EMEA leányvállalatait a régióban, azok partnereit és alkalmazottait közvetlenül nem érinti hátrányosan az amerikai és a japán érdekeltségek csődeljárása és azok értékesítése egy új tulajdonosnak.

Bővítenek

A Takata a terveknek megfelelően tovább bővíti termelési kapacitását a jelenleg 1400 alkalmazottat foglalkoztató miskolci üzemben, és az elkövetkező hónapokban újabb 200 alkalmazottal növeli a dolgozói létszámot.

A három éve, 2014 októbere óta termelő miskolci üzem a legmodernebb gyártás- és automatizálási technológiát képviseli. Az üzem autóipari biztonsági berendezéseket állít elő, közöttük teljes légzsák modulokat, légzsák részegységeket, valamint pirotechnikai és elektronikai alkatrészeket. Az üzem a legmodernebb termékfejlesztési, tervezési, tesztelési és minőségellenőrzési rendszerekkel rendelkezik.