A hackerek elleni is köthetünk biztosítást

InfoRádió
2017. június 17. 20:29
A technológiai változások új biztosítási termékeket is hoznak, a kibervédelmi biztosítások a jövőben ugyanolyanok lehetnek, mintha valaki viharkár ellen kötne szerződést - közölte a PwC cégtársa. Kerekes Antal rámutatott: tanulmányuk szerint a technológiai váltás a legnagyobb kihívás a biztosító társaságoknak, mert ezek az ügyféligényeket is átszabták.

A legmagasabb kockázati tényezők és a legfontosabb feladatok közé a PwC friss felmérése szerint a technológia, a digitalizáció és a változások kezelésének képessége került – mondta Kerekes Antal. A cég munkatársa hozzátette, az elmúlt időszakban általában a szabályozás és az alacsony kamatkörnyezet és más biztosításszakmai témák vezették a listát.

„A technológiai változásoknak három nagyon fontos aspektusa van, az egyik, amikor a biztosító technológiáit, a belső működését kell átalakítani. A másik esetben a kihívók, az új szervezetek, jól megismerve az ügyfeleiket, kedvezőbb kockázatközösséget tudnak alkotni. A harmadik pedig a kiberfenyegetések, amelyek komplexebben érintik a biztosítótársaságokat és a gazdasági szervezeteket is.”

Azzal, hogy ez, a technológiai változások vezetik a listák,

nehéz helyzetbe kerültek a hazai biztosítók

– mondta el a PwC cégtársa. Jelentős a lemaradásuk, szinte mind az alaprendszerének váltásával küzd, mert azok nem támogatják a modern elvárásoknak megfelelő fejlesztéseket – tette hozzá Kerekes Antal.

„Ebből a szempontból komoly változás zajlik.”

Nem az üzemeltető rendszer cseréjén van a hangsúly, hanem azon, hogy

a fogyasztóknak megváltoztak az elvárásai a biztosításokkal szemben,

más, digitálisabb csatornákon szeretnék igénybe venni a szolgáltatásokat – mondta el a PwC cégtársa.

„Sokkal jobban tudnak közösségeket alkotni, nem szeretnének olyan felárakat fizetni, mint amilyeneket a rossz biztosítottak miatt megfizetnek. Ez olyan termék- és csatornafejlesztési igényt jelent, amit a régi rendszerekkel nehéz kielégíteni.”

A legtöbb vállalati felelősségbiztosításnál

a kibervédelem már a legnagyobb kockázati tényezővé nőtte ki magát

– jelezte Kerekes Antal. Hozzátette, hamarosan a magánembereknél is megjelennek az ilyen biztosítási termékek.

„Hiszen manapság a személyes adataink, és azok elvesztéséből eredő károk valós értékkel is bírnak. Az ilyen, új, termékek megjelenése teljesen új kockázatelemzési és biztosítási folyamatokat igényel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hamarosan kibervédelmi biztosítást is köthetünk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást